Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

AZ ÚT KERESÉSE - Cembal d’Amour

Agricola, Adlung e művéhez írt jegyzetében közli, hogy a cembal d’amournak

1. erősebb hangja van, mint egy clavichordnak, ha nincs is olyan erős, mint egy cembalónak, hanem csak a kettő között.

2. Tovább tartja a hangot, tehát még éneklőbben lehet rajta játszani, mint a clavichordon.

3. A hangerő változásait is jobban lehet érzékeltetni, mint a clavichordnál, ha nem is annyira, mint egy zongoránál. (Ebben az időben [1764] ilyen határozott kiállást a zongora mellett keveset olvashatunk.)

Miért nem terjedt el jobban a cembal d’amour? Elsősorban nagy mérete és természetesen ebből folyó drágasága miatt. Ha nem is ismerjük a pontos méreteket, de kisebb nem lehetett 220—250 centiméternél.

Hátránya volt az is, hogy a hangolást a rendkívül hosszú húrok sokkal rosszabbul tartották, mint a clavichord húrjai. De talán egyik legfőbb akadálya elterjedésének, hogy feltalálója, Silbermann féltékenyen őrködött, nehogy a hangszer méretezése vagy tervrajza idegen kézbe kerüljön, és végeláthatatlan pereskedésekbe bonyolódott, amikor hangszerét utánozták.53

32. ábra.

Az eisenbergi Ammer cég elkészítette a cembal d’amour rekonstrukcióját is. Sajnos, a rajzok 1947- ben tűzvész áldozatai lettek.

A cembal d’amour egyik legnagyobb jelentősége éppen abban volt, hogy bebizonyította: nem lehet tovább menni a clavichord útján, bármennyire pótolhatatlannak is érzik a zenészek a clavichord sajátos hangadását. Ha új dinamikai kifejezési lehetőségeket akarnak keresni, akkor más úton kell haladni, az ekkor még igen gyenge hangú zongorát kell továbbfejleszteni. És éppen Silbermann lesz a zongora egyik legfontosabb terjesztője.

53 Ernst Fiadé: Gottfried Silbermann (Veb Breitkopf & Härtel, 1952).