Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
A ZONGORA FELTALÁLÓI
A ZONGORA FELTALÁLÓI Az első kalapács-szerkezet talán még a XIV. században keletkezett. A párizsi könyvtár egy 1400 körüli kézirata említi a „Dulce Melos”-t, egy cimbalmot, amely billentyűkkel volt ellátva. Hogy a mechanika milyen lehetett, azt nem tudjuk. Lehetséges az is, hogy az ebben a korban gyakorta említett „echequier” is valamilyen kalapácsszerkezet volt, mert échec, check annyit jelent, mint nekiütődés, hozzáverődés.54 Bizonyos azonban, hogy 1600 körül már készítettek kalapács-szerkezetet. Arnold Dolmetsch közli,55 hogy alkalma volt megvizsgálni egy 1610-ben készített németalföldi eredetű hangszert. Igen kis méretű, a billentyűkre erősített kalapácsai voltak, a bécsi mechanika valamilyen egyszerűbb formájaként. Tompítója nem volt s a hangszer általában nagy cimbalomra hasonlított. A kalapács-szerkezetek közvetlen mintaképe végül is a cimbalom lett. A cimbalom így kétszeresen őse a zongorának. Előbb a cembalo alakult ki belőle, majd a XVIII. század elején egy zseniális cimbalmos — Pantaleon Hebenstreit — fellépése nyomán, egymástól függetlenül, egyszerre hárman is kidolgozzák a kalapács-szerkezetet. Olaszországban Cristofori, Németországban Schröter, és Franciaországban Marius szerkeszt olyan mechanizmust, amellyel — ugyanúgy, mint a cimbalom verőivel — piano és forte is lehetett játszani. Pantaleon Hebenstreit (1669—1750) egy ideig Lipcsében táncmester, majd Eisenachban és Drezdában karmesterkedik. (Drezdában udvari táncmester is). Zeneszerző és kiváló hegedűs, hegedűjátékát Telemann is dicséri. Azt mondja, hogy mint Pantaleon Hebenstreit utódjának nehéz volt megállni a helyét ilyen virtuóz után. Pantaleon Hebenstreit 1690-ben készítette el újfajta cimbalmát. Hangszere négyszer akkora volt, mint egy rendes cimbalom, és két külön rezonánssal rendelkezett.56 Az egyik bélhúrokkal, a másik fémhúrokkal volt ellátva és ezeken felváltva játszott. A rendkívül átható hangú hangszernek — amelyen a felső oktávok háromszorosan voltak húrozva és összesen 185 húrral rendelkezett — „dämpfer”-e, tompítója nem volt, és így a húrok zúgását a játékos kézzel vagy karral volt kénytelen elfojtani. Schrötert — írásai szerint — Hebenstreit játéka ösztönözte arra, hogy olyan billentyűs-hangszert (clavier instrument) készítsen, amelyen tetszés szerint erősen vagy gyengén lehet játszani. Igen valószínű, hogy Mariust is Hebenstreit inspirálta, hiszen Párizsban Hebenstreit játéka óriási feltűnést keltett. 1705-ben adott hangversenyei lázba hozták Párizs zenekedvelő köreit, és XIV. Lajos udvarában is nagy sikerrel lépett fel. A hatalmas nagyságú hangszeren egyes hangok igen nagy távolságra kerültek egymástól, és ez játék közben néha — elég komikusán ható — hirtelen mozgásokat kívánt. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy XIV. Lajos, aki egyébként is elhalmozta kegyének jeleivel a művészt, „kegyeskedett” „Pantalon”-nak elnevezni hangszerét. Pantalon ugyanis a francia—olasz bábjáték egyik 54 Hanns Neupert: Vom Musikstab zum modernen Klavier. (Junghanns könyvében, 1952.) 55 Arnold Dolmetsch: The Interpretation of the Music of the XVIIth and XVIIIth Centuries (London, 1915. 431. old.) 5B Van olyan leírás is, amely szerint a pantalon egyetlen — kétfelől húrozott — rezonánssal rendelkezett. így ha az egyes tételeknél más hangszínt akartak, megfordították a hangszert. (Ernst Fiadé i. m. 249. old.) Ez a leírás azonban valószínűleg téves, hiszen ilyen nagyméretű hangszernél meglehetős „felfordulást” okozott volna minden egyes színváltás. 42
