Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
AZ ÚT KERESÉSE - A vonós-szerkezetek
volt az oka, hogy mind a gazdasági, mind a zenei követelményeknek eleget tett. Nemcsak előállítása volt valamivel olcsóbb, mint a cembalóé, de karbantartása is kevesebb munkát igényelt. Ugyanakkor a zongora fejlettebb formáiban valóban képes volt az éneklésre és a legszélesebb dinamikai skála visszaadására. A kalapács-szerkezet feltalálása után azonban majdnem 100 év kellett még ahhoz, hogy a zongora kizárólagos uralomra jusson. Az 1760-as évekig sehol sem játszott komoly szerepet. Annál nagyobb jelentőséget tulajdonítottak ebben az időben a többi próbálkozásnak, a cembalók továbbfejlesztésének — a többmanuálos és egyre több húrrendszeres hangszereknek — (amiről már az előbbi fejezetben beszéltünk), a clavichord fejlesztésének és a vonós-szerkezeteknek. A legbiztosabb útnak az látszott, ha a vonós hangszerek hangzását viszik át az organistrum mintájára, a cembalo nagy hangterjedelmére, pompás hangerejére. VONÓS-SZERKEZETEK Adlung azt írja a „Musica rnechanica Organoedi” II. kötete 115. oldalán: „A vonós hangszerek előnye a billentyűs hangszerekkel szemben, hogy fortét és pianót tudnak játszani, ami a legszebb a zenében.” És ezzel magyaráz minden továbbfejlesztési kísérletet, a több-manuálos cembalók készítését, a vonós-szerkezeteket és a kalapács-szerkezetek alkalmazását is. (Érdekes megjegyezni, hogy 50 évvel a zongora feltalálása után Adlung azt még csak leírásból ismeri.) Vonós-szerkezettel már Leonardo da Vinci kísérletezett 1490 körül és 1610-ben Hanns Haiden nürnbergi hangszerkészítő már használható vonós-szerkezetet alkot. Ezt Praetorius részletesen leírja az 1619-ben megjelent Syntagma Musicum II. kötetében. A hangadásra 5—6 pergamenbevonatú acélkerék szolgált, amelyeket ugyanúgy gyantázni kellen, mint a hegedűvonót. Ezeket a kisebb kerekeket egy nagy kerék hajtotta meg, amelyet vagy egy külön segítő hajtott, vagy maga a játékos hozott a lábával mozgásba. Amikor eg}’ billentyűt lenyomtak, akkor a megfelelő húr megérintett egy gyantázott kereket, ami által ugyanúgy, mint az organistrumnál, megszólalt a hang. A hangszernek acél-, illetve rézhúrjai voltak, basszusa F-ig, sőt némelyik hangszernél D-ig ment le. Ez a megoldási mód újra és újra felbukkan, 1625-ben a spanyol Truchado épít vonós-szerkezetet, majd angol és francia változatokkal találkozunk. Curt Sachs 51 megoldást ismertet a Reallexikon-ban. Ezek közül lényeges újítást hozon Le Voir párizsi hangszerkészítő 1742-ben, akinél először találkozunk azzal a megoldással, hogy a mozdulatlanul maradó húrokhoz a billentyű szorítja a rezgést keltő — lószőrből készült — végtelen szalagot. Ugyanilyen megoldás — még tökéletesebben — a berlini Hohlefeld 1754-ben készült _ . . , , . _ . „ . 29. ábra. Nürnbergi vonos-szerkezet rajza Praetorius Synvonós-szerkezete, amelyről a kortársak mind tagma Musicum c. művének II. kötetéből. 37
