Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
ARCHAIZÁLÁS VAGY A STÍLUS TISZTELETE
hiszen ha módja lett volna rá, bizonyosan csináltatott volna magának a szokásosnál nagyobb teljesítményű hangszert, több húrsorral és több változattal. (Az orgonákat is igyekeztek minél több változattal ellátni.) Ugyanakkor vigyáznunk kell azonban a stílus zenei korlátáira is, nem szabad kerékbe törni Bach gyönyörű dallamait, arra számítva, hogy a mai hallgató dübörgésekhez edzett füle csak egy-egy újabb húrsor bekapcsolására reagál. Ezzel eleve lemondanánk az agogikai finomságok érvényesítéséről, ami csak vékony szólamok esetében lehetséges. Nemcsak Couperin utasításai mutatják világosan ezt az utat, hanem Bach néhány fennmaradt regisztrálási jelzése is. Azzal sem lehet egyetérteni, hogy olyankor váltsunk regisztereket, amikor ezt a szerző kifejezetten tiltja. így pl. a XVIII. század cembalo-irodalmának egyik jellegzetes hatása: két teljesen egyenrangú szólam szembeállítása, amelyek egymást keresztezik, egymással szinte játszogatva fonnak szövevényes girlandokat. Bach Goldberg-variációiban ilyen a virtuóz variációk nagyobb része. Hándelnek is sok ilyen műve maradt fenn, és legfőképpen ilyenek Couperin „Piéces-croisées”-i, keresztezett darabjai. Amikor egy ilyen darabot „ékesít” az előadó „változatos” regisztrálással, ez a hozzáértő hallgató számára nem kisebb bűntény, mintha valaki Mona Lisa képét tenné érdekesebbé színes papírdarabkák felragasztásával. A színes regisztrálás nem stílustalan, de ezt ne cseréljük össze a tarkasággal. Élhetünk bátran a pedálos cembalo által adott sokféle lehetőséggel, de ne törjük meg Couperin és Bach nemes vonalú dallamait, külsőséges hatások kedvéért ne áldozzuk fel az agogika ezernyi árnyalatát. Most azonban felmerül a kérdés, hogyan lehet elkerülni a „vastag” regisztrálást, amikor a cembalo még ezzel is alig hangzik a mai hangversenytermekben. A hangszerek hangja nem nőtt, a hangversenytermek viszont sokkal nagyobbak, mint Bach idejében. A cembalo amolyan cirpelő játékszer csak ezekben a termekben, a clavichord pedig egyenesen „hallhatatlan”. Nincs-e igaza akkor az ellenpártnak, hogy stílusosabb a régi muzsikát is zongorán játszani, amely már a mai hangversenytermet is be tudja tölteni? A válasz nem lehet egyértelmű. Igen sok régi muzsika tökéletesen stílusosan szólal meg a zongorán, és éppen Bach szinte hangszerfölötti stílusa még azokban a művekben sincs teljesen a cembalóhoz kötve, amelyeket pedig kifejezetten erre a hangszerre írt. J. S. Bach csak három művét írta kifejezetten cembalóra, ezekben még a regisztrálásra is ad utasítást, jelöli, hogy egy vagy két manuálonkell játszani, illetve hogy /vagy p legyen-e egy-egy dallam. (Olasz koncert, Goldberg-variációk, Francia ouverture.) De még ezekben a művekben is sok olyan részlet van, amely clavichordon jobban hangzana, vagy amely vonószenekar, esetleg énekkar hangját idézi fel bennünk. A Scarlatti-szonáták között is sok van, amely zongorán még jobban hangzik, mint cembalón. Azok a művek, amelyeknek nagyobb része többféle hangszert kíván, előnyösebben hangzanak zongorán előadva, mint cembalón vagy clavichordon. A mai zongora ugyanis bizonyos fokig egyesíti magában a clavichord és a cembalo előnyeit, valóra váltja a XVIII. század muzsikusainak álmát. De csak akkor, ha az előadó a zongorán is ezeket az álmokat próbálja meg életre kelteni. Tehát nem akkor játszunk stílusosan Bachot, ha a zongorán utánozzuk, milyen erőtlen a clavichord hangja, vagy hogy a cembalo mennyire képtelen a dinamikai rajzra. Keltsük életre a clavichord végtelenül finom árnyalatait és a cembalo pompáját, ezüstös csengését. A romantikus korszakban nem volt hely a cembalo számára a hangversenypódiumon. Ez a zenei stílus nem tűrhette a cembalo könyörtelenül világos szólamvezetését.li?- Hogyan támadt fel mégis 42 A clavichord és a cembalo hangja sokkal felhangdúsabb, mint a zongoráé. A sok magas felhang feltűnőbb, az ilyen hangok által rajzolt dallam igen éles, világos vonalakat ad. A kontúrok élességét még fokozza az a tény, hogy a clavichord és a cembalo hangja már az indítás pillanatában nagy intenzitású, míg a zongoráé csak lassabban éri el a maximumot. Ugyanakkor a zongora hangja rohamosan halkul el, a clavichordé és a cembalóé pedig aránylag egyenletesen. 121
