Beck Salamon: Magyar védjegyjog - A "Polgári jog" könyvtára 19. (Budapest, 1934)
Első fejezet. Alapfogalmak
3ő tatni, hogy a 2. §-ban szabályozott, illetve négy pontban felsorolt alkalmatlansági okoknak közös előszavaként a törvény ezt tartalmazza : „A lajstromozásból ki zárva vannak és ennélfogva a kizárólagos használati jog megszerzésére nem alkalmasak . . stb. Ez a szöveg azt a hitet kelti, hogy csak a monopolizálást akarja kizárni a törvény, de a kizárólagos hasz nálati jog eltiltásának negativ rendelkezése positiv irányban megengedi a mások használati lehetőségének egyidejű biztosításával az alkalmatlan jelzéseknek kizárólagossági igényt nem adó használatát. Ez a helyzet teljesen találó is a szabad jelzésre és — bizonyos feltételek mellett — az 1. és 3. pont eseteire, ha t. i. az ehez szükséges engedélyt az illető megszerzi, de már helytelen a törvénynek a szabad használatot koncedáló értelmet tulajdonítani, mert egyes esetben nemcsak a mások általi használat kizárása, a jelzésnek a közhasználatból való elvonhatatlansága a helyes szabály, de az együttes használat sincs koncedálva. A közerkölcsiségbe ütköző jelzéseket a közigazgatás rendészeti szabályai, a fogyasztóközönség megtévesztésére alkalmas jelzőket ma már a tisztességleien versenyről szóló törvény tiltja el. A törvényszöveg elleni apróbb második kritikai megjegyzésünk, hogy a közbotrány „okozó“ jelleg fennforgásához nem szükséges, hogy a jelzés quasi kipróbáltassék és alkalmatlanná azáltal válik, ha már tényleg közbotrányt okozott. Az elbírálás a közbotrányohozásra való alkalmasságon fordul meg, mint ahogy a szöveg másik vonatkozásban a fogyasztóközönség tévedésbe ejtésére alkalmas jel zésről, nem pedig a fogyasztóközönséget megtévesztő jelzésről beszél. Ez a megkülönböztetés a tisztességtelen versenyről szóló törvényben élesen és tudatosan keresztül van vezetve ésaTvt. gyakorlatán át a jogászi köztudatba is felszívódott. 2. A törvény a védjegy alkalmatlanság okául kétféle valótlanságot jelöl meg : a tényleges üzleti viszonyoknak vagy a valóságnak meg nem felelő adatokról beszél. A két kifejezés közül a valóság az általánosabb, tágabb fogalom. Ami a tényleges üzleti viszonyoknak meg nem felel, az a valóságnak nem felel meg. Amiért a törvény a valóságot, mint általános fogalmat külön megemlíti, azért történt, mert az esetleges tévesztésre alkalmas adat nem az üzleti viszonyokra vonatkozik, de az üzleti viszonyokon túli valóságnak ugyancsak nem felel meg. A helyes szövegezésnek akként kellene szólani, hogy a „tényleges üzleti viszonyoknak és általában a valóságnak meg nem felelő“ stb. Ezzel a különválasztás, egyrészt az üzleti vi-
