Beck Salamon: Magyar védjegyjog - A "Polgári jog" könyvtára 19. (Budapest, 1934)
Negyedik fejezet. Védjegyjogi keresetek
161 hogy vita esetén az árúnemek „azonossága“ kérdésében a kereskedelemügyi miniszter dönt. Ez az azonossági vita nem szorítkozik az árúnemek nyelvi megjelölésére. A kétség nem abból származik, hogy az árútermék megjelölésére kél synonim megjelölést bocsát a szókincs rendelkezésre, — hogy tehát az eltérő árúnem megjelölés mellett döntendő el, hogy a két árú azért „azonos“. Az „azonos“ kifejezés a törvény intencióit nem fedi; szerencsétlenül megválasztott kifejezés. A német törvény 12. §-a a kizárólagos használati jogot szintén korlátolja : „Waaren, der angemeldeten Art“ kifejezéssel, ami tehát nem a bejelentett árúkört jelenti első fogalmazásra sem, hanem olyan fajta árút, mint aminő bejelentetett. A magyar törvény 18. §-a, amely az előzetes értesítésről rendelkezik, fogalmazása szerint szintén az árúnem szorosabb értelemben vett azonosságából látszik kiindulni, mert az értesítést az esetre írja elő, ha ugyanazon árúnemre kéretik az új védjegy ; sőt abból, hogy a 10. § további szövegében az újonnan kért védjegyre magára már „azonos vagy hasonló“ kifejezést használja, arra kell következtetni, hogy az árúnem „azonos“ jelzője mellől is szövegezési pongyolaságból maradt el a hasonló árúnemre utalás. A törvény 29. §-a pedig a minisztériumnak tartja fenn a döntést abban a kérdésben, hogy egy már lajstromozott védjegy „más árúnemre“ használatba vehető-e, vagy sem. Ez a rendelkezés szintén nem teremt világosságot a kizárólagosságnak az árúnemek korlátolt terjedelmére való elrendezésére, A törvénynek azonban eleitől fogva az az értelem tulajdoníttatott, hogy az oltalom, illetve mások tartózkodási kötelezettsége nemcsak a bejelentett árúra, hanem a bejelentett árúhoz hasonló árúra is kiterjed. Grammatikai értelmezés szerint a törvényben a hivatkozott helyeken ismételten használt árúnem kifejezés az árúk azon tágabb körét kívánja jelenteni, amely nemcsak a bejelentett árúkat, hanem az ezekhez hasonló egyéb árúkat is magában foglalja. Ezen álláspont nélkül a minisztériumnak (ma a szabadalmi bíróságnak) a törvény 29 §-ában fentartott döntési joga a synonimára szorítkoznék, amit még sem lehet a törvény akaratának feltételezni. A védjegy 7. §-a pedig e tekintetben minden kétséget eloszlat, amennyiben a két évi zárlati idő alatt nem engedi meg, hogy a törölt védjegy „ugyanazon, vagy hasonló árúnemre“ más részére lajstromoztassák. Az árúra vonatkozó bejelentés, ha túlhaladja is az egyszerű tájékoztatást, nem jelzi az oltalom szélső határát. A fenti általánosan vallott felfogástól eltér a K.M. 480 1901. sz. határozata (Szász 543. Dr. Beck Salamon : Magyar Védjegyjog. 11
