Beck Salamon: Magyar védjegyjog - A "Polgári jog" könyvtára 19. (Budapest, 1934)
Harmadik fejezet. Lajstromozási igény
146 3. A törvény 10. §-ával határos anyagot szabályoz a törvény 5. §-a is. Ezen szakasz szerint a már megtörtént lajstromozás „nem képez akadályt, hogy más is árúinak megjelölésére saját nevét, vagy cégét akár rövidebb alakban is használja.“ A 10. §. a név-, cég-, címerjogosult javára és mindenki más terhére használati tilalmat állít fel, az 5. §. a védjegybirtokossal szemben és a javára egyébként fennálló használati tilalom alól a név-, cégbirtokos javára exemtiós szabályt ad, őt kiveszi a tilalom alól, az ő használati jogát biztosítja. Első pillantásra a 10. §. tilalmi, az 5. §. feljogosító rendelkezést ad. A magánjogi lajstromozási igény szempontjából ez az eredmény nem végleges. Sőt : a 10. §. tilalmi szabályából folyik : a lajstromozási igény, tehát egy feljogosító szabály, míg az 5. §. feljogosító szabálya megáll azon a ponton, hogy a használatot biztosítja, de már a lajstromozásra feljogosítást nem ad feltéve, hogy a vonatkozó másik védjegy de iure fennáll. Sőt a gyakorlat még meg is szorítja az 5. §. nyújtotta jogot. A K.M. 487/901. sz. határozata (Szász 734. eset) a következőkép nyilatkozik : „A törvény 5. §-a megvédi a név és cég jogszerű birtokosát attól, hogy neve és cége használatában lajstromozás által korlátozást ne szenvedjen, de a név és cég lajstromozására és ennek oltalma alatt álló más védjeggyel szemben árújelzésként való használatára jogot nem biztosít.“ (Szász 525. oldal). Ez a rendelkezés, amelyet a konkrét esetre helyesnek tartunk, ily elvi élű formulázásában a törvénybe ütközik. Az 5. §-ban ugyanis az foglaltatik, hogy a név, cég „árúinak megjelölésére“ használható. A törvény tehát nem az árútól függetlenült név-, cég használatot engedi meg, hanem az árú megjelölésére való használatot. Mégis a miniszteri döntés helyes. Az adott esetben szembeszökően rosszhiszemű az 5. § ra alapított jog igénybevétele, amit a hivatkozott határozat indokolásában tényállásilag meg is állapít. A „Gefühlsiuris-prudenz“ szokásos eljárási módjával azonban a határozat álérvet keres, a törvény értelmét a törvény világos rendelkezése ellenére megszorüóan értelmezvén, ahelyett, hogy nyíltan bevailaná azt a sajátképeni vezető indokot, hogy rosszhiszeműen formális jogok fel nem használhatók. Ma semmi nehézség nem volna ezen indok nyílt bevallásában, a határozat keletkezése idejében ez ajogelv távolról sem volt meg mai kiforrottságában.
