Zsuppán István: A magyar autó (Budapest, 1994)
Magyar autógyárak - autókészítők
Ganz és Társa Danubius Gép, Waggon és Hajógyár R. T., Budapest Az egyik legnagyobb múltú magyar gyár, a Ganz megalapítása egy svájci származású fiatal mesterlegény, Ganz Ábrahám (1814-1867) nevéhez fűződik. Ganz, megszervezve szakmai alapismereteit, kora gyakorlatához híven vándorbotot vett a kezébe. Európa számos országát bejárva, 1841-ben, 16 évi vándorlás után, egy ausztriai cég alkalmazottjaként Pestre utazott, hogy részt vegyen az akkor felépült Pesti Hengermalom gépeinek beszerelési munkáiban. Eredetileg úgy tervezte, ha a munka befejeződik, továbbáll. Ám nem így történt. A fejlődő Pest, a körülmények, a lehetőségek maradásra késztették. 1845-ben - otthagyva az akkor már szépen jövedelmező középvezetői állását - megvált a Hengermalomtól, majd összegyűjtött pénzéből öntödét létesítve, önállósította magát. Kezdetben kerítéselemeket, rácsokat, különböző, a megrendelők kívánsága szerinti öntőmunkákat, majd kályhákat készített. A szabadságharc alatt -1848-1849-ben - a hadügyi irányítás kívánságára ágyúkat, ágyúgolyókat öntött. Eme tevékenységéért a szabadságharc leverése után a katonai bíróság elítélte. Szerencséjére hamarosan kegyelemben részesült, így kiszabott várfogságából csak néhány napot kellett letöltenie. Üzemének lassú felemelkedése 1853 körül, a nagyobb arányú vasútépítések beindulásával vette kezdetét. Különösen azután, amikor Ganz - továbbfejlesztette az amerikai John Bum 1812. évben bevezetett, a vasöntvények kopásállóságát nagyban megnövelő „kéregöntési” eljárását - megkezdte a kéregöntésű vasúti járműkerekek előállítását. A Ganz-féle kerekek elismertté válásával lehetőség nyílt az üzem folyamatos fejlesztésére, ami 1862- ben a vízivárosi telephelyen gyakorlatilag be is fejeződött. A fejlesztésben nagy segítségére voltak Ganznak azok a mérnökök, akiket 1859-ben maga mellé vett. Közülük Mechwart Andrást (1834-1907) külön is ki kell emelni, hiszen neki, mint a gyár későbbi vezérigazgatójának különösen fontos szerep jutatott a Ganz név naggyá tételében. Sajnos Ganz egészsége, különösen az 1850-es évek hajszolt légköre, az átélt izgalmak miatt, kezdett megromlani. Az 1860-as évek közepétől állapota egyre romlott, mígnem 1867 végén idegrendszere felmondta a szolgálatot, öngyilkos lett. Halála után gyárát Svájcban élő testvérei örökölték. Mivel ők sem Magyarországra jönni, sem a gyár irányításával foglalkozni nem akartak, annak vezetését a gyár három mérnökére (Köztük Mechwartra) bízták. 1869-ben az örökösök eladták a gyárat, amely részvénytársasággá alakulva tovább folytatta tevékenységét. Sőt, az expanzió időszaka is kezdetét vette. A budai törzsgyár megtartotta öntőtevékenységét, amihez idővel további gyárak, gyártási ágak csatlakoztak. 1870-ben a ratibori gépgyár, 1880-ban a Kőbányai úti vagongyár, 1886-ban a leobersdorfi gépgyár, 1891-től a petromajorei nagyolvasztó, 1911-ben a fiumei és a budapesti Váci úti hajógyárak, továbbá a villamossági gyár. Közülük csupán a Kőbányai úti gyárral foglalkozunk részletesebben, mert itt folyt a motor- és tehergépkocsigyártás. A felsoroltakon kívül volt még egy további Ganz nevet viselő gyár is, a Ganz-Fiat Magyar Repülőgépmotorgyár R. T. Ez 1917-ben létesült a budapesti Fehérvári úton. Itt HIERO licencia alapján kizárólag repülőgépmotorokat készítettek. Autókat, autómotorokat nem. Kivéve azt az 1920-ban készült egyetlen lemezmotort, amit a gyár műszaki vezetője, Fejes Jenő „fusizott össze” hivatalos engedéllyel. Fejes ezen dolgozta ki a később benyújtott szabadalmának alapgondolatait. A repülőgépmotor-gyár élete sajnos igen rövid volt. A háború után a békeszerződés értelmében fel kellett számolni. A Kőbányai úton kezdetben - egyebek mellett - stabilmotorokat készítettek. Érdekes módon erre nem előre eldöntött szándékkal került sor, mondhatjuk, a körülmények hozták így. Az történt ugyanis, hogy amikor a stabilmotorok készítésével is foglalkozó, Josef Berger által alapított leobersdorfi gépgyárat megvásárolták, számos kész, de üzemképtelen, továbbá félkész motor és alkatrész került a Ganz-gyár birtokába. Közülük két példányt 1888-ban Pestre hozattak, hogy átszerkesztve - így üzemképessé téve - értékesíthessék. A feladattal a gyár fiatal gyakorló mérnökét, Bánki Donátot bízták meg. Bánki, aki eddig robbanómotorokkal csupán elméleti síkon foglalkozott, szükségesnek tartotta egy tapasztalt, gyakorlati szakember bevonását is a munkába. így került sor Bánki műegyetemen tevékenykedő műhelyfőnökének, Csonka Jánosnak a felkérésére. Vele összefogva az eredmény már nem maradt el. Az átdolgozás során a motorokon több olyan újítást eszközöltek, amelyeket kettejük nevén szabadalmaztatták. A motorok így használhatókká, eladhatókká váltak. Ganz-motor néven értékesítették és feltüntették rajtuk, hogy Bánki és Csonka szabadalmainak felhasználásával készültek. A biztató eredmények láttán a gyár programjába vette a motorgyártást. Négyütemű, stabil használatra szánt motorjaik az egy és a hat lóerő teljesítményhatárok között fekvő, a hat és a harminc lóerő teljesítmények között álló elrendezésében készültek, vízhűtéses kivitelben. A szelepes vezérlésű és izzócsöves gyújtású motorok szabályozása ingás, kihagyásos rendszerű volt. 1889-ben a Ganz-gyár megvásárolta Bánki és Csonka összes eddigi, sőt egy utólagos bejegyzéssel jövőbeli motorokkal kapcsolatos szabadalmait is. így használták fel Bánki és Csonka 1890. évi szabadalmát a 2, majd 10 lóerős kivitelű gázkalapácsok gyártásánál, és így került a gyár birtokába kettejük 1893. évi, karburátorra vonatkozó szabadalma. Sajnos ezután a gyár nem fizette be az előírt díjakat, így a találmányból - mint korábban már említettük - sem a feltalálóknak, sem a gyárnak semmilyen 75
