Zsuppán István: A magyar autó (Budapest, 1994)

Az autó hazai úttörői - autóépítőink

r

besen robogott a fák alatt a kitűzött irányban. Az egész nem valami ördöngösség, hanem Horti hazánkfiának találmánya, ki a kocsiba hajtósúlyos erőt alkalmazott. A feltalálót találmányának kivitelezésében gróf Széczen Adolf segítette. A kocsival most Horti úr több nagyvárosban próbautazást fog tenni.”

További próbálkozásokról nincs tudomásunk. Nyilván már az első bemutató bebizonyította, hogy képtelenségről van szó, hogy a fizika törvényeit (energia megmaradásának elve) nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Jedlik Ányos, Budapest

A XIX. század igen jelentős tudományos eredménye a villamos jelenségek felismerése, illetve a gyakorlati alkalmazásaira született találmányok - elsősorban a villamos motor és a dinamó - megalkotása. Az elsőbbséget nem egy ország szülötte köti a nevéhez. Joggal, jogtalanul? Ki tudja ma már bizonyossággal eldönteni? Mi magyarok Jedlik Ányos Istvánra (1800-1895), az előbb Győrött, majd Pozsonyban, végül 1840-től a pesti egyetemen tanító paptanárra voksolunk.

Legjobb tudomásunk szerint győri tanársága idején, 1828-ban - a világon elsőként - Jedlik készített elektromágneses forgógépet, vagyis villanymotort. Gépét - mint több más eszközét - iskolája fizikai szertára részére készítette kísérleti, bemutató célokra. így elkövette azt a nagy könnyelműséget, hogy nem publikálta, nem jelentett be rá szabadalmi igényt. Szerénységből fakadó elvét, hogy „amire ő rátalált, arra más is rájöhet”, alighanem túlzásnak tekinthetjük.

Villamossági kísérleteit a pozsonyi, illetve a pesti egyetemen tovább folytatta. Közöttük volt a villamos hajtás járműveken történő alkalmazásának lehetősége is. Először készített egy kis sínpályán futó négykerekű járműmodellt, amelynek motorja a sínekből a kerekeken át kapta az áramot. A máig

meglévő modellt Jedlik költségére Csomortányi Elek pesti műszerész készítette. (Találmányának korabeli modellje az Országos Műszaki Múzeum megbecsült gyűjteményi darabja.) Másik, 1841^12-ben elkészült kísérleti járművén, a már jóval nagyobb, mintegy másfél mázsa összsúlyú kocsin a rajta elhelyezett villamostelepek szolgáltak áramforrásul.

Jedlik villamos motorjáról fennmaradt feljegyzései, a kis kocsimo-Jedlik Ányos István paptanár

deliről pedig a modell tanúskodik. Az akkumulátorhajtású, nagyobb méretű kísérleti járműről, sajnos, nem állnak rendelkezésünkre feljegyzések, mérési eredményeket rögzítő adatok és ismeretlen a jármű további sorsa. Csupán az ismert. hogy elkészítése közel ezer korabeli forintba került.

Wessely György,

Budapest

Az első önjáró kocsi szabadalmát 1876-ban jegyezték be Magyarországon. Benyújtója, illetve a szabadalom tulajdonosa, egy budapesti kocsigyártó mester, Wessely György volt.

Wessely szakmáját a váci Renter- kocsigyárban tanulta. Fiatal segédként - európai tanulmányújáról hazatérve - a Kölber testvérek kocsigyárában dolgozott, majd az 1860-as évek végén önállósította magát és saját műhelyt nyitott. Ambiciózus ember lévén, a kocsikészítésnél többet akart; lovak nélküli, géppel mozgatott könnyű kocsi előállításán fáradozott. Hosszas számítgatás, tervezés után az elgondolást lemodellezve készítette el járműve rajzát és leírását (az akkori hivatalos nyelven németül) és 1876. július 9-én nyújtotta be szabadalmaztatásra „Beschreibung eines Wagens, welcher ohne Zuhilfenahme von Pferden gebraucht werden kann, genannt: Colonet” címen. (Magyarul: Leírása egy kocsinak, amelyik lovak segélye nélkül hajtható, a neve: Colonet.)

A Bécsben székelő császári szabadalmi hivatal a találmányt valamilyen oknál fogva (alighanem hadifontosságúnak tekintette) titkosnak minősítette. így akkortájt nem sokat lehetett megtudni róla. Létéről mindössze egy bécsi lap tudósított, de felépítéséről, hajtásának módjáról nem tett említést. Csupán annyit közölt a kocsigyártó mesterről, hogy olyan kocsit készített, amelyik egy önmagától dolgozó gépezet segítségével mozdul előre és még a kerekeket sem veszi igénybe a hajtására. Leírja, hogy a bécsi Politechnikum háromszori kipróbálás, a feltaláló rajzának és a modellnek elbírálása után a találmányt jóváhagyta és a magyar minisztérium is „patentírozta” azt. Közli, hogy a feltaláló időközben annyira elszegényedett, hogy nincsenek már meg az anyagi eszközei ahhoz, hogy találmányát értékesítse.

Az eredeti beadvány ismeretében ma már tudjuk, hogy járműve „négykerekű és három lábbal van ellátva, az a tulajdonsága és célja, hogy lovak nélkül használható legyen, szilárdan van építve és két személy szállítására szolgál... lánc vagy kötél által hozható mozgásba úgy, hogy a hátsó ülésen elhelyezkedő a láncot, illetve a kötelet magához húzza”. Vagyis gyakorlatilag emberi izomerővel hozták mozgásba. Az erő továbbítására a kocsi belsejében elhelyezett „segédgép”

14