Zsuppán István: A magyar autó (Budapest, 1994)
Az autó hazai úttörői - autóépítőink
Voigtländer Frigyes, Bécs Valódi önjáró kocsival vagy másfél évtized múltán, 1835. május 31-én találkozott Pest-Buda közönsége. A járművet egy bécsi optikai eszközöket készítő üzem tulajdonosának fia, Voigtländer Frigyes hozatta Pestre, hogy azt belépti díj lefizetése ellenében, mint érdekességet, bemutassa. A Voigtländer név alighanem sokak számára, különösen a fotósok körében, ismerősként hangzik, ugyanis az 1815 körül Bécsben létesült, majd Braunschweigbe áttelepült optikai és finommechanikai gyár alapítójának fiáról van szó. Friedrich - mint az üzem várományosa - az 1830-as évek elején Angliába utazott, hogy megismerje, majd üzemében hasznosítsa a szakma területén elért legújabb eredményeket. Londoni tartózkodása idején hallott Walter Hancockról, aki gőzkocsikat épített, és azokkal több helység között rendszeres utasforgalom lebonyolítását is megkísérelte. Bár a gőzkocsi nem tartozott Voigtländer érdeklődési körébe, figyelmét mégis felkeltette. Úgy találta, mint reklám céljára alkalmas eszközt, hasznosítani tudná. Rendelt egyet magának, majd Bécsbe szállíttatta. Közben odahaza - értesítve az újságokat - arról kezdtek tudósítani, hogy „1834. szeptember 4-től naponta, reggel 8 és 7 óra között a sokat emlegetett gőzkocsit - amit Voigtländer úr mechanikus Londonból hozatott és a következő évtől mint társas kocsi, Bécs és Báden között forgalomba áll - mindenki megtekintheti “. Más tájékoztatás szerint Voigtländemek szándékában állt a kocsival nagyobb utazásokat tenni. Ellátogat Triesztbe, Prágába és Németország több nagyvárosába. Hasonló tervről olvashatunk a pesti „Honművész” című lapban is: „Azon gőzkocsi, melyet Voigtländer úr Bécsbe hozott a múlt nyáron Angolországból, mint halljuk, Magyarországra hozatik, s’ Pozsony és Pest között fog rendszeresen czirkálni.” A beharangozott tervekből semmi sem lett. Gazdája csupán a Práterben lévő tornacsarnokban szórakoztatta a bécsieket a nem mindennapi látvánnyal. Belépti díjat szedve bemutatókat tartott a kocsival. Amikor hanyatlani kezdett az érdeklődés, a járművet Pestre hozatta. Előbb a Duna partján „egy különösen készült deszkabódéban nyilvános megtekintés végett 20 ezüst kr. díjért kiállítá”, majd a már említett időpontban sor került a kocsi „gőz által történő járatására is”. A bemutató színhelyéül a mai Szabadság téren lévő „Új Épület” udvara szolgált. A „gépelyzet ámulhatásáért” a földszinti folyosón 35, az első emeleten 40, az udvaron pedig 20 ezüst krajcárt kellett fizetni. A járműre fel lehetett ülni, sőt az érdeklődők számától függően pótkocsit is akasztottak hozzá. A gépes kocsin a vezetőn és a fűtőn kívül 5, a pótkocsin 8 személy foglalhatott helyet. A „ló, vagy más igavonó állat segélye nélkül megindulandó kocsi” első próbajáratásáról ugyancsak a Honművész számolt be. Ebből megtudhatjuk, hogy: „A kocsinak nagysága nem sokkal haladja meg a’ közönséges kocsik alakját. Vaspléhből készült almáriomában történik a tüzelés, gőzfejtés, s’ abban van a’ gyönyörű munkával készült szükséges egyéb gépelyzet. Az almáriom előtt van 6 személyre való ülés, melyeket kívánság szerint fedél alá is lehet tenni. A kerekek fából vannak, szélesek, s’ erős készületűek. Nehézsége 65 mázsa.” Működtetéskor a „kocsi hátulján álló ember vas vesszővel a’ szén-tüzet élesztette; egy ember belül állott, s’ a’ gőznek csatornáját (a’ csőket) kormányozta; Voigtläder úr pedig maga a’ kocsis helyét foglalá, hol a mozgékony első kerekeket igazgatta”. A bemutató végkövetkeztetését így összegzik: „Az egészbül úgy tetszik, hogy e’ gőzkocsinak próbajárása itt se volt szerencsésebb, mint Bécsben, mi azt gyaníttatja velünk, hogy vagy nem tudnak a’ nem angol tulajdonosok vele bánni, vagy gépelyzete tökélytelen.” Horti-Horváth József, Budapest 1857-ben érdekes elképzelés született. Horti-Horváth József feltalált egy „lendítő gépet”, amit az iparban gépek, a közlekedésben omnibuszok hajtására javasolt. A bemutatott magyarázó rajzzal a gép működését így írja le: „...(a) fogantyú (c) vas tolórúdra van alkalmazva, s (d) mankóval (kurbel) függ össze, (ee) két súly egy vízirányos rúdra megerősítve: (ff) fennálló faoszlopok (bálványok), melyek egy keresztgerenda által vannak összekötve: (g) főoszlop, vagyis gerendely (forgótengely), (hh) dobok, vagyis szíjas kávák, (i) kéthegyű acélcsap. melyen a fentebbi gép forog... Mihelyt az (a) fogantyú megrántatik, az egész gép mozgásba jő. miáltal a (h) ponton tízszeres erőt vagyunk képesek kifejteni, úgy hogy a szijak vagy fogaskerekek alkalmazása által minden nagyobb vagy kisebb iparmű mozgásba hozható.” Omnibusz esetében a röpsúlyokat a jármű tetején elhelyezett vízszintes gerenda két végéhez erősítette. A gerendát forgattyús csapon át, rudazat segítségével, emberi erővel hozták forgásba. A gerenda tengelyétől kúpkerék-pár vitte át a hajtóerőt az egyik kerékhez. Horti a járművel a Pest-Buda lóvontatta omnibuszait akarta helyettesíteni. Elgondolása szerint a „lendkerekes mozdony” két emberrel - akik felváltva gondoskodnak a lendkerék forgásban tartásáról - 20 személyt szállíthatott volna. Járműve kivitelezésével egy ideig várnia kellett. Részben, mert nem talált mindjárt pénzes társat vállalkozásához, részben, mert szerkezete alkalmasságával szemben is merültek fel kételyek. Gyanították, hogy állítása - ami szerint a lendkerék az erőt megsokszorozza - tévhiten nyugszik. Két évvel később a járműve mégis elkészült, amiről a Napkelet című újság egy 1859. évi cikke emígyen számol be: „A Városligetben a napokban egy különös sétakocsikázás történt. A kocsi elé ló. vagy más vonóállat nem volt fogva, sem gőzerő által nem hajtott, benne vagy 8 egyén ült, s a kocsi elég se13
