Bognár Istvánné et al.: Ismeretek az iparjogvédelmi munkához a könnyűiparban (Budapest, 1979)
II. fejezet. Találmányok, szabadalmak
nélkül is hasznosíthatta volna. A licencdíjat tehát feleslegesen fizette ki. A szabadalmi rendszer folytán azonban itt is másképpen alakul a helyzet: a megsemmisítésig, tehát mindaddig, amíg mindenki jóhiszeműen és joggal bízhatott a szabadalom fennállásában, a hasznosító használta a találmányt éspedig a szabadalom által biztosított körülmények közepette. Ezért a Szt. 19. § (2) bek. rendelkezései következtében megsemmisítés esetén a hasznosító a fizetett díjnak csak azt a részét követelheti vissza, amelyet a találmány hasznosításából származó eredmény nem fedezett. Pl. a hasznosítási szerződést megkötötték, a hasznosító a licencdíjat kifizette, de a hasznosítás megkezdése előtt megsemmisítik a szabadalmat. Ebben az esetben nem volt hasznosítás, így eredmény sem származhatott belőle, tehát az egész licencdíjat visszakövetelheti. A Szt.-nek a hasznosítási szerződésre vonatkozó rendelkezései diszpozitív jellegűek: ez annyit jelent, hogy a szerződő felek ezektől eltérhetnek, de amennyiben a törvényben meghatározott kérdésekről nem rendelkeznek, akkor a törvény rendelkezései az irányadók. További lényeges szabály az, hogy a Szt. által nem rendezett kérdésekben a PTK rendelkezéseit kell figyelembe venni. A hasznosítási jog „szabadáras termék”. A licencdíj nagyságát sem jogszabály, sem irányelvek nem állapítják meg. A díj fizetése is többféle formában történhet: egy összegben, a hasznosítás arányában, pénzben, termékben stb. Igen gyakori eset, hogy amikor a feltaláló saját szabadalmára ad vállalatnak hasznosítási engedélyt, a 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendelet rendelkezéseinek figyelembevételével állapítják meg a díjazást. Ez a rendelet ugyan kizárólag a szolgálati találmányok feltalálóinak díjazására vonatkozik, de nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a szerződő felek a díjazást e rendelet figyelembevételével állapítsák meg. A bírói gyakorlat azonban egyértelmű abban a tekintetben, hogy a díj összegének megállapításánál a feltaláló szabadalmast magasabb díjazás illeti meg, mintha ugyanazért a találmányért, mint szolgálati találmány feltalálóját díjazták volna. Kényszerengedély Szt. 21-23. § A szabadalom nem öncél, társadalmi rendeltetése, hogy mint a műszaki fejlesztés egyik legfontosabb eszköze, elősegítse a társadalom szükségleteinek lehető magas szintű kielégítését. Ha a szabadalmas ezt elmulasztja, indokolt, hogy a találmánynak a társadalom érdekében való hasznosítására jogszabály adjon lehetőséget. Erről nemcsak a szabadalmi jog, hanem egyéb jogszabályaink is rendelkeznek. A szabadalmi jogban a kényszerengedélyt alkalmazzák a kizárólagos joggal való visszaélés esetére. A kényszerengedély kérdésében a PUE is rendelkezik; szabadalmi törvényünk előírásai ezeknek a rendelkezéseknek megfelel, de nem megy tovább a PUE-ben meghatározott kereteken, holott erre a PUE kifejezetten lehetőséget ad. 59
