Bognár Istvánné et al.: Iparjogvédelem és újítási útmutató (Budapest, 1981)
II. fejezet. Találmányok szabadalmi oltalma
területi korlátozás nélkül minden igénypontra, a hasznosítás minden módjára és mértékére kiterjed. A szabadalmas kizárólagos és nem kizárólagos hasznosítási engedélyt adhat. Kizárólagos hasznosítási engedély azt jelenti, hogy a hasznosítón kívül más — Magyarországon ideértve a szabadalmast is —, a licencszerződés tartama alatt nem hasznosíthatja a találmányt. Nem kizárólagos licenc esetén a szabadalmas nem egy, hanem több hasznosítási engedélyt is adhat. Abban az esetben, ha a szerződő felek kizárólagos hasznosításban óhajtanak megegyezni, ezt a szerződésben kifejezetten fel kell tüntetni, mert ennek elmulasztása esetén az engedély nem tekinthető ilyennek [Szt. 17. § (2) bek.] A szerződő feleket kötelező együttműködés keretében a szabadalmas természetesen köteles a hasznosítót a szabadalommal kapcsolatos jogi körülményekről tájékoztatni, pl. adott-e már hasznosítási engedélyt és milyen feltételekkel. A találmánnyal kapcsolatos műszaki körülményekről és tapasztalatokról azonban csak akkor köteles tájékoztatást adni, ha a szerződésben ilyen jellegű kötelezettséget vállalt. E kötelezettség tartama és terjedelme attól függ, hogy a szerződő felek között milyen jellegű műszaki-gazdasági együttműködés jön létre. A hasznosító a hasznosítási engedélyt csak abban az esetben ruházhatja át, ha a szabadalmas ehhez kifejezetten hozzájárult (al-licenc). A hasznosítási szerződés alapja a szabadalom, a felek érdeke tehát, hogy az oltalom ne szűnjék meg. Abban az esetben, ha a hasznosítási szerződésben a hasznosító kifejezett kötelezettséget nem vállal a fenntartási illeték befizetésére, e kötelezettség a szabadalmast terheli. Amennyiben a szabadalom a fenntartási illeték elmulasztása miatt megszűnik, a megszűnésért felelős féllel szemben a másik fél kártérítési igényt érvényesíthet. Előfordulhat, hogy a szabadalmat a hasznosítási szerződés lejárta előtt megsemmisítik, ez annyit jelent, hogy a szabadalom keletkezésére visszaható hatállyal szűnik meg, tehát úgy kell tekinteni, mintha nem is engedélyezték volna. A megsemmisítés jogi következménye az, hogy a hasznosítást engedélyező nem létező kizárólagos jog alapján szerződött és olyan valamire adott engedélyt, amire a hasznosítónak — szabadalmi oltalom hiányában — egyáltalán nem volt szüksége, ti. a találmányt engedély nélkül is hasznosíthatta volna. A licencdíjat tehát feleslegesen fizette ki. A szabadalmi rendszer folytán azonban itt is másképpen alakul a helyzet: a megsemmisítésig, tehát mindaddig, amíg mindenki jóhiszeműen és joggal bízhatott a szabadalom fennállásában, a hasznosító használta a találmányt, éspedig a szabadalom által biztosított körülmények közepette. Ezért a Szt. 19. § (2) bek. rendelkezései következtében megsemmisítés esetén a hasznosító a fizetett díjnak csak azt a részét követelheti vissza, amelyet a találmány hasznosításából származó eredmény nem fedezett. Pl. a hasznosítási szerződést megkötötték, a hasznosító 55
