Bognár Istvánné et al.: Iparjogvédelem és újítási útmutató (Budapest, 1981)
V. fejezet. A know-how és az üzemi titok
A know-how vizsgálatánál nem szabad figyelmen kívül hagyni az újítási rendeletet sem. A hatályos újítási rendelet lehetővé teszi, hogy az újítás feltételeinek eleget tevő know-how-t a vállalatok újításként kezeljék, gyakorlatilag majdnem minden műszaki know-how újítás lehetne, ha azt újításként benyújtanák. Nem ritka eset, hogy egy műszaki megoldás először újításként kerül megvalósításra, majd know-how-ként kerül át más vállalathoz és viszont. Természetesen az újítási jogszabály jellegénél fogva sem alkalmas arra, amire éppen a know-how jogosítottjának védelme érdekében feltétlenül szükség van. A periférikus szabályozás körébe tartozik még a kutatási és fejlesztési szerződések alapfeltételeire vonatkozó 1/1968. (I. 11.) OMFB sz. rendelet, melynek értelmében már a szerződés megkötésére irányuló tárgyalások során a tárgyaló felek tudomására jutott és jogi oltalomban részesíthető megoldást vagy módszert harmadik személlyel nem közölhetnek, kivéve, ha a jogosult ehhez hozzájárult (8. pont). A rendelkezés jogi oltalomban részesíthető és nem jogi oltalomban részesített megoldásokról szól. Ez természetes, mert jogi oltalom alatt álló megoldás (szabadalom, ipari minta) esetén nincs szükség titkosságra, az oltalom engedélyezésével az már nyilvánossá vált. Miután azonban a jogi oltalomban részesíthetőség eldöntése az érdekelt felek értékelésétől függ, e kategóriába gyakorlatilag igen sok know-how is tartozik. Egyértelműen a know-how-ra utal az alapfeltételeknek a jogi oltalomban nem részesíthető megoldásokkal kapcsolatos rendelkezése. Ennek alapján a feleket titoktartás csak abban az esetben kötelezi, hogy ha a jögosult a nyilvánosságra hozatalt, a közlést vagy átadást megtiltja. Nem vitás, hogy a szerződő felek a fenti rendelkezések hiányában is jogosultak lennének a közlés engedélyezésére, illetőleg a titkosság kikötésére, de ezek a rendelkezések is kellően szemléltetik a know-how jelentőségének fokozódását. Hasonló formában szabályozza a kérdést a tervezési szerződések alapfeltételeire vonatkozó 10/1968. (X. 10.) ÉVM—KGM—NIM sz. rendelet. Ez a rendelet csak egy kategóriáról, a szellemi alkotásokról rendelkezik, tehát nem tesz megkülönböztetést a szabadalmazható és nem szabadalmazható műszaki megoldások között. Ha a szerződés alapján a megrendelő tervdokumentációba beépített szellemi alkotás feletti rendelkezései jogot megszerzi, a tervező a megrendelő hozzájárulása nélkül a megoldást nem használhatja, nyilvánosságra nem hozhatja, harmadik személlyel nem közölheti és harmadik személynek át nem adhatja. Amennyiben a szellemi alkotáshoz fűződő rendelkezési jogot a megrendelő nem szerzi meg és az a tervezőt illeti meg, akkor az említett kötelezettségek a megrendelőt terhelik. Az említett rendelkezések a „kizárólagos” használati jogra vonatkoznak, ha a szerződő felek ettől el akarnak térni, akkor arról a szerződésben kifejezetten rendelkezni kell. E rendelet sem hozott valami forradalmi szabályozást a know-how területén, szerepe — mint az előzőké — főleg abban látható, hogy felhívja a szerződéskötő felek figyelmét 191
