Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)
II. Saját védjegyre alapított vállalati védjegypolitika
e) Közbülső összefoglalás: a védjegycsalád jogi természete Az ismertetett GRABO védjegycsalád, az előzőekben tárgyalt FORTE, valamint a BVK „ONGRO” védjegycsaládok, a jogászi megközelítésű feldolgozást az elé a féladat elé állítják, hogy kísérletet tegyen a védj egy családok jogi természetének feltárására. Ismereteim szerint sem a hazai irodalomban, de más szocialista országok irodalmában sem történt még erre kísérlet. Védj egy családok kialakításánál, mind szocialista, mind tőkés viszonyok között a vállalatokat alapvetően többféle cél vezeti. Ilyenek például: — azonos szótövű hasonló szóvédjegyek, vagy hasonló ábrás védjegyek segítségével erősíteni a védjegycsalád valamennyi tagjára jellemző közös motívumot (elemet), — az ily módon megerősített közös nyelvi vagy képi motívummal a vállalat imágóját megszilárdítani, annak gazdasági értékét növelni, — a védj egy család tagjainak hasonlósága, illetve közös motívuma alapján a jogi oltalom körét kibővíteni. Az első két célkitűzés gazdasági töltetű, ezeket az előzőekben közölt esettanulmányok (FORTE, ONGRO) is kellőiképpen megvilágították már. A következőkben ezért csupán a védj egy családok kialakítására irányuló vállalati törekvések jogi vetületével foglalkozom, nevezetesen az oltalom kiterjesztésére való törekvéssel. Ez az igyekezet olyan régi, mint maga a védjegyjog, illetőleg a védjegyoltalom intézménye. A két világháború közötti időben, amikor több hazai vállalat már meglehetősen fejlett védjegykultúrával rendelkezett, ez a törekvés főként a defenzív védjegyek lajstromoztatása formájában jelentkezett. A defenzív védjegy a ténylegesen használt ,,alap” védjegyhez hasonló, csakhogy a defenzív védjegyet nem használják, s funkciója az, hogy kiterjessze a ténylegesen használt védjegy oltalmát. Ezt a gyakorlatban úgy érik el, hogy a ténylegesen használt „alap” szóvédjegy esetén a teljes vagy részleges szótőhöz különböző toldatokat csatolnak, s az így nyert 70
