Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)

VIII. Védjegy és fogyasztó

hogy az népszerűsítő feladatát jobban betölthesse. A terjedelmes Ismertető füzet azonban valójában az árujelző használatának ügyrendje, amely négy fő részre tagozódik. Ezek:

— a KTC célja;

— a KTC tartalma és formája;

— a KTC alkalmazása és rendszere;

— a KTC díja.

A KTC céljáról az ügyrend (Tájékoztató 1. pont) többek között azt mondja, hogy a fogyasztási cikkek köre és választéka rohamosan bővül, új, eddig ismeretlen anyagok és termékek jelennek meg a piacon. A hagyományos anyagokat egyre nagyobb mértékben szorítják ki a különféle új anyagok, s olyan új gyártmányok kerülnek forgalomba, amelyeknek tulajdonságait és használhatóságát a vásárló jelenlegi ismereteivel kellő biztonsággal megítélni nem tudja. Ezért szükséges olyan árutanúsítás alkalmazása, amely lehetőséget nyújt a fogyasztó számára, hogy az áru legfontosabb sajátosságairól, használat közbeni viselkedéséről még az áruvásárlás előtt megbízható módon szerezzen tudomást.

A KTC-embléma tartalmáról és formájáról szóló fejezet (2. pont) valójában az árucímkéről ad elvont ismertetést. A KTC- embléma ugyanis (rendszerint az előállító gyár védjegyével együtt) az árucímkén jelenik meg. Az árucímke általános sémáját ezért az ügyrend (Tájékoztató 2.2 pont) a következőképpen határozza meg:

— KTC-embléma;

— az árucikk megnevezése (szükség szerint a típus vagy a fantázianév megjelölésével);

— a gyártó vállalat megnevezése vagy védjegye;

— a termék alapanyagának (nyersanyagának) és technológiájának megnevezése, ha az jelentősen kihat a használati értékre (pl. textília);

— a termék jellemző tulajdonságainak ismertetése,

— az áru kezelésére vonatkozó sajátos utasítások, ha a termékhez nincs külön kezelési utasítás,

— az áru felhasználásának területe és módja, ha a termék

347