Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)

I. A védjegy társadalmi és gazdasági funkciói

I. A védjegy társadalmi és gazdasági funkciói

A védjegy az ókortól kezdődően arra szolgált, hogy meghatározott árukat más áruktól megkülönböztessen. Az a társadalmigazdasági szükséglet tehát, amely a védjegyet létrehozta, több ezer évvel megelőzte az arra vonatkozó jogi szabályozást.

Éppen ezekre a gazdaságtörténeti előzményekre tekintettel tűnik meggyőzőnek, &ogy amikor a jog — mégpedig nemcsak a magyar jog, hanem szinte valamennyi ország joga — azt szabályozza, hogy milyen megjelölés lehet védjegy, a védjegynek ebből az objektív társadalmi-gazdasági funkciójából indul ki. A magyar védjegytörvény (a továbbiakban Vt.) 1. §t-a e vonatkozásban például azt mondja, hogy „védjegyoltalomban részesülhet minden olyan megjelölés, amely alkalmas áruknak és szolgáltatásoknak más áruktól és szolgáltatásoktól való megkülönböztetésére”.

Minthogy fejlett termelési viszonyok között mind áruk előállításával, mind forgalomba hozatalával, továbbá szolgáltatások teljesítésével vállalatok és szövetkezetek foglalkoznak, a védjegy mint objektum és a vállalat mint szubjektum közötti gazdasági és jogi kapcsolat szükségszerű. Szükségszerű olyan értelemben, hogy védjegy csak vállalattal együtt képzelhető el. Fordítva persze már nem ez a helyzet: vállalat lehetséges (sőt sok ilyen van is) védjegy nélkül, vagyis olyan vállalat, amely nem használ védjegyet. Végeredményben tehát a vállalat dönti el, hogy felhasználja-e a védjegy nyújtotta előnyöket vagy sem.

A védjegy és a vállalat közötti szoros kapcsolatot a védjegyjog is kifejezésra juttatja. A magyar Vt. 4. § (2) bekezdése pél-13