Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)
III. Idegen védjegyre vonatkozó jog megszerzése (átruházás)
ütközik jogszabályba: egyrészt azért, mert a törvény kijátszását célozza, másrészt azért, mert a közönség megtévesztésének veszélyével jár. Végül, de nem utolsósorban, igazolja Bognárné megállapításának indokoltságát a gyakorlat is: maguk a védjegytulajdonos vállalatok is levonják a szükséges következtetéseket, legkésőbb akkor, amikor az átruházási eljárás során ilyen kifogás merül fel. Erről a következőkben, a joggyakorlat tárgyalása során emlékezünk meg részletesebben. 3. Lajstromozási gyakorlat A védj egy átruházási kérelmek elbírálása, illetve elintézése általában nem vet fel különösebb jogi problémákat, s az ilyen ügyek száma sem tekinthető túl jelentősnek hazai gyakorlatunkban. Mégis, minthogy a védjegynek egyik vállalatról a másik vállalatra való átruházásának feljegyzése megfelelően tükrözi a vállalati szférában való mozgást, illetve a védjegy és a vállalat kapcsolatának jogi természetét, nem volna helyes a lajstromozási gyakorlat tapasztalatainak figyelmen kívül hagyása. A védj egy átruházási nyilatkozatokat az eljáró iparjogvédelmi hatóság, az Országos Találmányi Hivatal csak akkor kifogásolja, ha a védjegy az átruházás következtében az oltalomból kizárttá válik, különösen ha az átruházás a megtévesztés veszélyével jár, amit a Vt. 12. § (2) bekezdése tilt. Ezt az esetet említi Bognárné, s külföldi vállalatok magyar védjegyeinek átruházása esetén nem ritka, hogy a védjegy eredeti tulajdonosa több hasonló védjegye közül csak az egyiket ruházza át a jogutódra, miáltal a hasonló védjegyeknek más-más tulajdonos által való használata megtévesztő lehet. Az OTH ilyen esetekben nyilatkozattételre hívja fel a feleket, amely nyilatkozattételi felhívás eredménye általában az, hogy az eredeti védjegy tulajdonosa többi védjegyét is átruházza s ily módon küszöböli ki a megtévesztés veszélyét. Az ilyen esetek szocialista vállalatokra nem jellemzőek. 117
