Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
VII. A szocialista szerzői jogi elmélet Társadalmi fölhasználás — kizárólagos szorzói jog •5. A tárgyalt végső érdekazonosság, vagy ha úgy tetszik, ellentétpár magyarázza meg, hogy a társadalmi tulajdon alapján álló, s a szerzői alkotások „társadalmasításában” érdekelt szocialista állam számára miért fogadható el a szerzői jognak az a hagyományosnak tűnő koncepciója, amelyik az alkotó számára a művön kizárólagos jogot ad, tehát monopolhelyzetet biztosít. Mit fejez ki voltaképpen ez a kizárólagosság? a) Kifejezi — és hozzá igen pregnánsan, közérthetően — az alkotó és a mű el nem szakítható, személyiségi jellegű kapcsolatát. A regény az írónak legsajátabb munkája, a szerző is, a társadalom is, valóságos kapcsolatot lát a szerző és alkotása között. b) Kifejezi a társadalom tiszteletét az alkotóval szemben. Azzal, hogy elismerjük a szerző rendelkezési jogát a mű társadalmi felhasználása tekintetében, arra adunk biztosítékot, hogy a szerző híre-tudta nélkül művét sem felhasználni, sem megváltoztatni ne lehessen. Emellett ez a megoldás azt a célt is szolgálja, hogy a műnek a társadalomhoz való eljuttatása folyamatába az alkotó a leghatékonyabb módon bekapcsolódjék, ne csak passzív alanya, hanem tevőleges résztvevője legyen a társadalmi felhasználásnak. c) Megadja ez a kizárólagosság a szerző anyagi elismerésének formai alapját (csak a formait, hiszen a materiális alap nem a felhasználási engedély, hanem az, hogy a szerző a társadalom számára értéket alkotott, s ennek fejében részesül a társadalom által megtermelt értéktöbbletből!). Ez a formai alap gyakorlati szempontból igen jelentős. Lehetővé teszi, hogy jogilag jól megragadható mozzanathoz, a felhasználásra szóló hozzájáruláshoz kötődjék a szerző díjigénye. d) A társadalmi felhasználáshoz való hozzájárulás, mint a díjazás alapja, további igen hasznos gyakorlati következményekkel jár. Bár a szerző díjazásában voltaképpen a társadalmilag hasznos munkán alapuló elosztási igény realizálódik, a kizáró jog konstrukciója megalapozza a szerzői viszonyok rendezésére annyira alkalmas polgári jogi szerződési forma használatát. Az, hogy a jog a szerzőt műve tekintetében kizárólagos joggal ruházza fel, éppen úgy „elkülöníti”, a mű „őrzőjévé” teszi őt, mint a valódi árutulajdonost a tulajdonjog. Erről az alapról partnerként, azonos szintről tárgyalhat a művet felhasználni kívánó társadalomnak a felhasználási jog megszerzésében rendeltetésszerűen érdekelt képviselőjével — a kiadóval, színházzal stb. —, s a tárgyalás eredményeképpen megvalósul az árucsere külső képe: a szerző „hozzájárulást” ad, a felhasználó ellenértéket, szerzői díjat. e) A szerzői jog kizáró jellegű, de nem korlátlan. Korlátot szab számára egyfelől az idő (ennek a szerzői jog tartalmát módosító hatását az alábbiakban még tárgyaljuk), másfelől viszont az. hogy a kizárólagos jog tartalmát, terjedelmét a törvény határozza meg. A törvény, tehát az állam meghatározott módon kifejezett akarata, szabja meg, hogy milyen társadalmi felhasználási mód az, amihez a szerző hozzájárulása szükséges és ismét milyen, amely enélkül is megengedett (a szabad felhasználás és a törvényi engedély eseteire gondolunk). 69
