Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
Elméleti alapvetés 2. Néhány évvel a „dicsőséges forradalom” után, Orániai Vilmos 1692-ben eltörölte a kiadói cenzúrát. Ezt követően került sor 1709-ben a 'protestáns Stuart Anna statútumának törvénybeiktatására — Act of 8 Anne C 19 —, amely újraszabályozta a könyvkiadás feltételeit és időbeli korlátokat szabott a stationers’ copyright alapján kialakult monopóliumoknak. A törvény kimondta, hogy a jövőben először kiadásra kerülő könyvekre törvény erejénél fogva keletkezik 14 évre szóló utánnvomási tilalom. A stationers’ copyright intézményével szemben ez a tételesjogi, statutory copyright a könyv íróját vagy annak engedményesét illette, tehát bárkit megillethetett, aki a kézirat kiadására vállalkozott, függetlenül attól, hogy a Stationers’ Companynak tagja volt-e vagy sem. Ha a céh megtagadta volna ennek a törvényen alapuló kizárólagos jognak a regisztrálását, azt a hivatalos lapban is közhírré lehetett tenni. A 14 év elteltével a nyomtatás kizárólagos joga és az addig kiadott példányok feletti rendelkezés újabb 14 évre a szerzőre szállt vissza, bárki is adta ki művét korábban. Ha a szerző már nem élt, az utánnyomás szabaddá vált. A „Statute of Anne” a meglevő stationers’ copyright rendszert is elismerte ugyan, az ezen alapuló kizárólagosságok idejét azonban 21 évre korlátozta; ennek elteltével a mű felhasználása szabaddá vált. Mindez megpecsételte a céhrendszeren alapuló monopóliumok sorsát. A statútum végül a piaci verseny szellemében szabaddá tette az idegen nyelvű könyvek importját is; ugyanakkor gondoskodott azonban „a túlságosan magas és ésszerűtlen” árak megelőzéséről is. Anna királynő 1709. évi statútuma volt az első törvény, amely a könyvkiadás kizárólagosságának kérdéseit a szerző javára is kiterjedő módon, s egyben általános érvénnyel szabályozta. A szerzőnek adott német nyomtatási privilégiumok ui. eseti adományozás tárgyai voltak, az említett baseli általános hároméves utánnyomási tilalom viszont semminemű jogot sem biztosított a szerzőnek. Ezért Anna törvényében sokan az első szerzői jogi törvényt vélik felfedezni. Erről azonban nem lehet szó. A statútum a többszörözési ipar gyakorlásának jogáról és a könyvpéldányok feletti rendelkezésről szól, ebben a keretben épít a szerzőre, a kialakult monopóliumokkal szemben. Végső soron nem az engedély nélküli felhasználással szemben biztosít a szerzőnek művére minden vonatkozásban kiterjedő alanyi jogot, hanem meglevő ipari kizárólagosságokkal szemben kíván szélesebb körű felhasználási lehetőséit más jogintézmény segítségével kellett biztosítani, mint a piaci versenyt gátló és a szerzőket is semmibe vevő céhmonopólium. Megfelelő jogi eszközökkel kellett biztosítani az irodalom, a tudomány fejlődését és terjedését, mert enélkül nem mehetett végbe a tőkés termelési mód globális kibontakozása. Szükségessé vált a szerző és műve közötti kapcsolat jogi eszközökkel való kiképzése és annak lehetővé tétele, hogy a kiadói jogot megszerezhesse. Olyan írók fémjelzik ezt a kort, mint Swift, Pope, Richardson, Addison vagy Steele. Anna királynő törvénye: 1709
