Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)

Második rész. A magyar szerzői jog

Szjt V. Felhasználási, szerződések

4. Nem is olyan régen még tekintélyes szerzői jogászok ellenezték a televíziós játék, a „tv produkció” önálló műként való elismerését, azt egyszerűen a közvetítés sajátos módjának tekintették (B. Mentha,

H. Duval és mások). A szerzői jogi törvények is óvatosak ezen a téren: amíg a film rendszeresen szerepel a műfajok példálódzó felsorolásainak keretében, addig a tv mű'csak lassan nyer sui generis műfajként polgárjogot. A televízió művészi fejlődése azonban rácáfol a szkeptikus nézetekre. A televíziós játék nemcsak sajátos felhasználási módja, a sugárzás révén érdemel külöh elbírálást: a televíziós technika alkalmas arra, hogy komplex és újszerű műalkotásokat hozzon létre, amelyek a filmmel szemben is sajátos jellegűek. Műfaji meggondolások is indokolják tehát, hogy a Vhr

I. § (1) bekezdése, a védelem alá tartozó művek példálódzó felsorolásában a filmalkotások mellett külön említi a televíziójátékot.

Már az egyszerű színházi közvetítések is felvethetik azt a szerzői jogilag nem közömbös kérdést, nem keletkezik-e a televíziós szempontoknak a közvetítéssel szükségszerűen együttjáró érvényesítésével önálló tv feldolgozás? Az előadásokat a televízió nem egyetlen nézőpontból, nem a színpadot állandó távolságból átfogó módon közvetíti, hanem kiemel részeket, közelhoz egyes szereplőket és ezzel szükségképpen mellőz másokat, a színpadi mozgáshoz hozzáadja a vevőkészülék több síkban zajló saját mozgását is. Mindezzel egyéni színt ad a színpadi előadásnak, amely a televízió nézője előtt másképpen pereg le, mintha a színházban ülne. Ez is indokolja, hogy a megfelelő engedéllyel készült tv közvetítés önmagában is védendő legyen, mint az eredeti művet sajátos módon bemutató teljesítmény. Jogunkban ez az Szjt már korábban tárgyalt 23. § (2) bekezdésében nyújtott műsorvédelem alá esik. Miután a televíziónak arra kell törekednie, hogy a színpadi művet minél hívebben és minél maradéktalanabbul, eredeti jellegét megőrizve közvetítse, szerzői jogi szempontból mégsem beszélhetünk önjogú adaptációról.

Vitán felül áll azonban a televíziós mű sajátos jellege sugárzás céljaira alkotott produkciónál. Már a forgatókönyv szerzőjének is számolnia kell a képernyő méretbeli korlátáival, a produkció alkotóinak az optikai élvezhetőség határaival,'a természetes hanghatás és a kicsinyített megjelenítés közti ellentmondással, stb.

A filmalkotás eltérő szempontjai a mozifilmek televíziós sugárzásánál szépen felszínre kerülnek: A szélesvásznú alkotás a technika mai állása mellett nem fér a képernyőre, a részletek elvesznek, a tónusok kevésbé árnyaltan érvényesülnek. Es viszont: a vetítővászon követelményeivel és lehetőségeivel nem számoló, a kisméretű képernyőre tervezett produkció a filmszínházakban, az esetek többségében, kedvezőtlenebb hatást vált ki, mint a televízióban.

A vetítéshez és a sugárzáshoz való jogok szabatos megkülönböztetésének ezért nemcsak a felhasználási módok különbözőségén alapuló érdekből van jelentősége: a szerzők személyhez fűződő érdekeit is érintheti a mű eredeti rendeltetésétől eltérő felhasználása. Az RTr 8. § (1) bek. b) pontja szerint ahhoz, hogy a sugárzás céljára készült produkciót filmszínházakban is forgalmazni lehessen, külön díj-megállapodásra van szükség.

Televíziós művek — mozifilmek