Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
V. Fényképészet és társadalom
Tivadar, Ziegler Alajos; Nagyszombatban Dohnányi Leopoldina és István; Nagyváradon Kernstock Károly, Kiszel István, Lojanek János, Sztupa Andor; Pápán és Keszthelyen Hanély Antal és a Skoff-testvérek; Pesten (az említetteken kívül) Agnelly István, Christ Anna és Walter, Csollák Jusztin, Kolics József, Liederhoffer Vilmos, Majer Sándor, Mayer György, Országh Antal, Pataki, Pribuda A., Sárkány J. S., Schremmer József és Wittwindisch Béla; Vetsey N. A., Weinwurm Mátyás, Wolf és Társa, Zograf Ignác; Pécsett Bayer Henrik, Exner Gyula, Goldmann és Társa, Gsund és Hilscher, Mélay Dániel, Patz Aloizia; Pozsonyban Abrahamovits Ferenc, Beniczky J., Freyberger, Woschnak M., Kozics Ede, Carlo di Sago,Pfleger Károly; Pöstyénben Wietz V.; Rohicson Marlini József; Selmecbányán Rautek W., Sopronban Rupprecht Mihály, Tiefbrunner Sándor; Szabadkán Bottlik M., Schleifer N. János; Szamosjúváron Masson László; Szatmáron Baksa Lajos, Hausstein Nándor, Horváth Zsigmond, Stimischtie Frigyes; Szegeden Bietler Ferenc, Landau Alajos; Székesfehérvárott Schmidt Viktor; Szolnokon Takács G. M.; Szombathelyen Knebel Ferenc, Tömöry Ferenc; Temesvárott Milliót és Neissler, Zeller Adolf, Troché Laura, Hess Fridolin; Trencsénben Stem Miksa; Újvidéken Knezevits György, Rechnitzer János, Reisz Ignác; Ungvárott London Zsigmond, Klein Márk; Varasdon Lypoldt Károly; Vácott Erdősy Dezső, Trepschitz Alajos, Kotier István; Veszprémben Lengyel Samu; Zomborban Frey Albert működött, mint fényképész. Másutt vándorfényképészek szolgálják ki a közönséget. A fényképészek nagy része a fővárosban, vagy külföldről szerzi be eszközeit. Az objektíveket és kamarákat - „fúvóval", vagy anélkül - Pesten Calderoni, A Hatschek-család (József, Móric, Róza egy-egy külön boltban), Sárkány és Seefehlner árusítják, Bécsből Angerer és Aigner szállít megrendelésre. A chemikáliákat, passe-partoukat, papírokat, statívákat, simító-gépeket, kartonpapír-metszőgépeket, hátrészeket, fej tartókat, díszítményeket, oszlopokat, kartámaszokat, címkép-lemezkéket [16], edényeket és lemeztartókat csak külföldről lehetett beszerezni. [17] A neves eljárás időszakában a fényképezéssel hivatásszerűen foglalkozók határozták meg a fotográfiát. Irányt szabtak és keretet adtak neki, ízlésük és igényeik tükröződtek produktumaiban. A XIX. századbeli fotográfia a festészettől örökölt műfajok szigorúan kötött rendjében a technika mindenkori adottságainak függvényében alakult mindaddig, míg ez utóbbiak lehetővé nem tették, hogy megszabaduljon az előbbi kötöttségeitől, és témavilágát kiterjessze a való világ szinte valamennyi területére, megteremtse a saját műfaji rendjét. Évtizedeken át az eszköz uralta a felhasználót, az objektív a szubjektumokat. Egyetlen, az objektív adottságaiból fakadó elv létezett és uralta a gyakorlatot: az ábrázolás hűsége, az azonosság mércéjét megcélzó hasonlóságé, amely gépének rendelte alá a fényképezőt. A fényképezés felmentette az ábrázolót az alkotástól, a tehetség, a megformálási készség, amelynek révén a semmiből született műalkotás a képzőművészetben, a fotográfiában másfajta fontossági sorrendet teremtett. A hangsúly az alkotásról a felhasználásra tevődött át: élni a kamara, a nyersanyag adta lehetőséggel, a mind tökéletesebb leképezés érdekében. Mindez másfajta értékrendet hozott létre a gyakorlatban, mint az elméletben. Miközben az elérendő ideál a festészet elveinek alkalmazását, esztétikai értékeinek megőrzését és tiszteletben tartását jelentette, a gyakorlat nap mint 207
