Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
Fényérző hártyák Az a forradalmi változás, amelyet az angol Carbutt és az amerikai Eastman celluloid tekercs- és síkfilmjeivel az 1880-as évek közepén elindított a fényképészetben - ahogy azt a filmek egyik korai felhasználójának, Machacek Antal budapesti zongoratanámak az 1890-es műkedvelő fényképészeti kiállításon bemutatott negatívjai bizonyították-Magyarországon csak néhány esztendővel később éreztette hatását. „Celluloid Films [...] név alatt került forgalomba - a 90-es évek derekán -dr. Schleussner frankfurti chemikus [...] új, javított találmánya [...], egy könnyű, kén és salétromsavval kevert papíranyag, a mely épp oly szép lenyomatokat ad, mint a legjobb üveglemez. [...] Mondhatom - írta az ismeretlen fényképező -, hogy mióta a Fiimseket használom, nem volt rá eset, hogy [...] fátyolozott képet kaptam volna. A hívást hydrochinonnal és szénsavas nátronnal eszközlöm." [1] 1900-ban már szinte naponként adnak hírt a lapok egy-egy, minden eddig létezőnél jobb film feltalálásáról, az újdonság azonban nemcsak lelkesedést, de tartózkodást is kiváltott. Akadtak, akik „nagy formátumokra" használhatatlannak nyilvánították, de egyetértettek azzal, hogy 13x18 cm-es méretig előnyösen lehet alkalmazni a lapos filmet, ha „igazán helyes kazetta" volna hozzá. Az üzletek többféle, Gelatin-papir-, Pergamoid-, Celluloid- és Mica-, azaz macskaüveg-, máriaüveg - vagy csillámpala - filmet forgalmaztak. Legjobbnak a breslaui csillám-filmet tartották, amelyet emulzióval és anélkül, sőt pigment-réteggel ellátva árultak. [2] A film megosztotta a műkedvelő-művészfényképezők táborát. Nagyobb részük - a század első évtizedében - a szárazlemezekre esküdött, holott a zselatin-lapok és a celluloid „szétvagdalt formátumai", szalagjai, vagy hártyatekercsei" a legegyenletesebb felülettel szolgáltak. Tökéletesen tiszták és átlátszóak voltak, szemcsétől és sávoktól mentesek, hajlékonyak, de mégis erősek és ellenállóak, könnyűek, és ami nem mellékes, összetételük folytán még meleg vízben sem oldódtak. A tekercsfilmek számtalan erénye mellett hátrányt jelentett, hogy a rájuk készült felvételeket nem lehetett tetszés szerint egyenként, csak összességükben kidolgozni, s a különböző felvételekhez más és más minőségű nyersanyagot használni. Ezt a problémát a csomagban árult lapos, vagy sík-film sem oldotta meg, bár „a Premo-89
