Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
tekinthető lemezek mellett rendelésre bármely nagyságú száraz lapot azonnal szállítottak tízes csomagolásban. Minden dobozukat „a megfelelő Warnercke-féle érzékenységi fokozattal" látták el, lehetővé téve így, hogy újabb rendelés esetén mindenkor hasonló érzékenységű lemezekkel szolgáljanak, ami nagy horderejű újításnak számított abban az időben, hisz nem volt ritkaság, hogy még egyazon dobozban is kúlönböztek egymástól érzékenységben a lemezek. Száraz lapjaik az akkoriban „leghíresebbnek vált Beemaert B.-féle lapokkal" is felvették a versenyt érzékenységben, a negatív képek tisztaságát illetően pedig „egy vonalnyit sem" álltak hátrább. „Az emulsiojukhoz használt jód összeköttetés mellett keményféle gelatine miatt a szokottnál valamivel később rögzülnek. [...] Négyféle előidézővel - új előhívónkat külön figyelembe részesíteni kérjük - egyenletes erejű és tiszta negatív-képeket adnak, s Warneke sensitométerje szerint legalább 23-24° érzékenységre utalván, okszerüleg kezelve, pillanatképek készítésére is teljesen alkalmasak." Konkoly- Thege Miklós, aki egyikőjükre egy spektrumot fotografált, megelégedéssel állapította meg, hogy tartósságban méltán vetekszenek a Bernaerts és Causland lemezekkel, s a szegély-fátyol is csekély rajtuk. Az érdektelenség és gyanakvás, amellyel a fényképezők a hazai ipar valamennyi termékét szemlélték, egy éven belül ezt a céget is csődbe juttatta. [34] Veress Ferencnek a száraz eljárásban is „vala szerencséje újat találhatni [...], a mennyiben a gelatine-emulsioba hydrochinont [35] sikerült kebleznie". „íly nemben első, és földgömbünkön egyedüli hydrochinon gelatine-emulsio-szárazlap gyárában" Kolozsvárott 6 féle méretben állított elő állandóságukban másféle zselatin száraz lapokkal vetekedő lemezeket, amelyeket calcium-zacharát előidézővel hívott elő. Oltatlan meszet folyóvízben oldott pergetett mézzel, vagy „pityóka mézzel" addig kavart, míg folyékonnyá nem. lett, majd ülepedni hagyta. [36] A száraz eljárás, amelyet néhány éve még alig-alig műveltek, időközben Magyarországon is közkedveltté vált. 1888. augusztus 12-én „Lajos Károly főherczegné Mária Terézia" - aki mint „amateur fényképész működött" - felkereste műtermében Veress Ferencet. Őfensége „Lumier" [37] féle száraz lapokat használt a fotografáláshoz, amelyeket Veress csak hírből ismert. Azt azonban tudta róluk, hogy a legérzékenyebbek közül valók. [38] A kevésbé magas rangú, tevékeny műkedvelők száma ugyancsak szaporodott. A régi, költséges üvegházak építése megszűnt. Krausz Jakab, világosi néptanító még megelégedett azzal, hogy az Obernetter-féle lemezre készítse az 1890-es kiállításon bemutatott interieur-negatívjait, de mind Petheő Imre „Velenczéről", mind Jenovay Dezső, félegyházi ügyvéd saját készítésű emulzióra dolgozott. [39] Az elszigetelt műkedvelők még ideig-óráig sem tudták felvenni a versenyt a nagy lemezgyártókkal, igaz, erre nem is törekedtek. Elsősorban magukat akarták ellátni. Eastman brómezüst-zselatin emulziós papirosai 1887-ben megjelennek Európában, és „mindinkább nagyobb tért foglalnak el". [40] A századelőn hazai műkedvelő már nem foglalkozik emulzióöntéssel, hanem a legérzékenyebb lemezeket igyekszik beszerezni külföldről, a nagy vám- és szállítási költségek dacára. Horváth C. Guido, a Pesti Hírlap igazgatója „a kontinens egyik legjobb, rég kipróbált lemezére" fotografál. A Lumiére-cég kék címkés lemezeit 66
