Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

VIII. Szakma és szaksajtó

munikáció útján, és annak tekintélyével kibocsátott ismeretanyag tette lehetővé, hogy kialakuljon az a kulturális tradíció, amelynek ismeretében és amellyel a háta mögött a fényképészet társadalmi rendeltetésének betöltésére törekedett.

E tradíció (ismeretek, normák, elméletek) átörökítését nyomon követhetjük a fényképészeti szaksajtóban. A fényképészet, mint szakma, később mint művészet, elismertetéséért vívott küzdelemben a szaksajtó jelentős szerepet kapott: igyekezett homogenizálni a fényképészeti gyakorlatban résztvevő, különböző társadalmi-kulturális múlttal a szakmában, a művészetben tevékenykedő, társadalmilag egymástól eltérő, de a fényképészeti gyakorlatban sokszor egységes célokért küzdő társadalmi csoportokat. A szakma egységét éppen a szaksajtó megteremtése és közvetítő tevékenysége révén érték el.

A fényképészeti szaksajtó kezdetben nagyrészt a mesterségbeli fogások és gyakorlati útmutatások ismertetésével, közzétételével toborzott közönséget, később egyre nagyobb terjedelemben biztosított helyet hasábjain „elméleti" problémáknak és véleményalkotásra serkentette olvasóit.

A fényképészeti ismeretanyag nem a tudományos ismeretek tára volt, hanem egy, a szaktudomány kialakulását megelőző állapot tükröződése. Az ismeretanyag fogalmai nem tudományos fogalmak, hanem a mindennapi gondolkodásban és ismeretanyagban használatos ismeretek.

Ez az ismeretanyag - létrehozói eredeti, bevallott szándékának megfelelően - a művek értelmezésére hivatott, de bevallott rendeltetés sosem az objektív, tényleges funkció kifejezése, hanem az objektivitás látszatát képező, és a valódi funkciót elfedni kívánó szándékok tükröződési formája. A valóság tanúbizonyságaként ennek az ismeretanyagnak létrehozói és alakítói nem csupán a művek értelmezését végezték el, hanem egyszersmind normákat teremtettek, amelyek kötelező érvényűvé, követendőkké váltak a későbbi alkotások kivitelezésében, de főként elismertetésében. Ez az ismeretanyag a világról alkotott, objektivált vélemények (: a művek) és a vélemény iránt érdeklődők (:a „műélvezők") között szűrőt képezett, és a műalkotás megítélésére szolgáló, de a művektől függetlenített észlelési sablonrendszert hozott létre, amely teljesen önkényes viszonyban állt a művekkel: azoktól függetlenül állította a maga normalizált értékítélet-rendszerét.

Bár látszólag együtt fejlődött, változott a fényképészetben születő, elhaló tendenciákkal, valójában azoktól teljesen függetlenedett. A „tradíció" az ismeretek halmozódását idézi elő. Ismereteket termelnek, hogy ezt a tradíciót (:elméletalkotás, normarendszer) megteremtsék, és a tradíció újabb ismeretek termelését kívánja meg, írja elő. Az ismeretanyagban észlelhető mennyiségi felhalmozódást azonban nem követi minőségi változás: a fogalmak és elméletek nem finomulnak, hogy jobban, megközelítőbben fejezzék ki a valóságot, hanem egy időpontban kicserélődnek, azután újra kezdődik az ismeretek felhalmozása.

Az ismeret-elemek jelentős kiterjedésű „témákat", sőt „témaköröket" fednek. E témák, témakörök a fényképészeti ismeretanyagon belül számos fogalmat, elméletet tartalmaznak, ennek az ismeretanyagnak önálló „területei", szinte valamennyi valóságos „rendszer" az ismeretanyagon belül.

Az ismeretanyag aszerint osztható fel, hogy milyen társadalmi szervezetek, kép310