Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VIII. Szakma és szaksajtó
szerte már összesen 158 lap szolgálta a fotográfia ügyét. 128-at ebből Európában adtak ki [36]. Az első világháború kitöréséig további amatőr egyesülések jöttek létre Magyarországon, közülük egyik-másik önálló lapot is adott ki [37]. 1914-gyel lezárul a művészi fotográfia fejlődéstörténetének első, eredményekben igen gazdag korszaka. A szép számú kiállításokon ezrek és tízezrek ismerkedhettek meg eredményeivel, és nem csekély azoknak a száma sem, akik ennek hatására maguk is felcsaptak fotográfusnak. A háború kitörése megszakította ezt a folyamatot, és pontot tett egy ígéretes kísérlet végére is. A Magyar Amatőr Fénvképezők Országos Szövetségének 1914-ben útjára bocsátott lapjából, a Fotoművészet-bő\ [38] mindössze néhánv szám jelenhetett meg. A lap alcímében jól utalt arra a differenciálódási folyamatra, amely az amatőrfényképezésen belül az 1900-as években lezajlott. Sokan léptek be a mozgalomba, ugyanakkor megindult egyfajta kiválasztódás, amelv kitermelte az olyan amatőrfényképezők egyelőre még szűk rétegét, akik a fotográfiát „művészi" szinten művelték, és ezáltal különböztek azoktól, akik a fénvképezésben szórakozást, időtöltést kerestek. A lap, bár mindkét réteghez szólni kívánt, nem rejtette véka alá azt a szándékát, hogy ezt a szűk réteget intenzív esztétikai neveléssel, a fényképezés elméletére oktatással egy Te bővítse. .Az 1914-től kb. 1930-ig - a gazdasági helyzet stabilizálódásáig - terjedő korszak a magyar fotográfia történetének legvészterhesebb időszaka. Behozatali korlátozások i nyersanyagokra), emelkedő beszerzési költségek, még jobban emelkedő ház- és helyiségbérek, a közönség visszahúzódása (a megélhetési gondokkal küszködök nemigen járnak fényképészhez) válságba sodorja az egész fénvképész szakmát. Sorra zárnak be az üzletek, néptelenednek el a műtermek, mennek tönkre Budapesten és vidéken egyaránt a szakfénvképészek. A rivalizálás háttérbe szorul a legfontosabb gond mögött: túlélni. A szakma virágzásának utolsó periódusa valójában 1914-ben lezárult. A korszerű, könnvű kisgépek tömeges elterjedése - különösen 1930-tól, tehát a stabilizálódás kezdetétől -, a fényképezés mint szórakozás, mint művészi tevékenység széles körű elterjedése, a fénvképező automaták megjelenése kihúzta a talajt a szakfényképészek lába alól. Gyakorlatilag nem volt már miért elmenni a fényképészhez. Igazolványkép? Vasúti vagy7 villamosbérlet-kép? GyTorsan és olcsón megcsinálta az automata. Előhívás, másolás, nagyítás? Gyorsan és főleg olcsóbban elvégezték a szaporodó fotócikk-kereskedők, látszerész-boltok, ahol erre is specializálódtak (egyébként törvénybe ütközően). Az amatőr maga hívta, maga nagyította képét, a művészi szándékkal fényképező pedig egyenesen véteknek tekintette kiadni kezéből a negatívot. Az exponálástól a pozitív kópiáig - az amatőr számára ez egy^séges folyamatot jelentett. A fényképészeti ismeretanyag A fényképészeti szaksajtó rövid, alig több mint harminc esztendős léte alatt a szakismeretek olyan tárházát hozta létre, amelyben felhalmozódott a fényképészet fejlődéstörténetének tapasztalati anyaga, gyakorlati tanácsok leírások, elvek elméletek formájában. Az objektíválódott, írott formába öntött, az intézményesített kom309
