Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
igazság erejével hatott a közönségre. [...] Haranghy György tehetsége Hermann Ottó érdeklődését annyira felébresztette, hogy a kitűnő magyar tudós nem sajnálta idejét és a fáradságot, csak láthassa Haranghy összes fényképfelvételeit. [...] Az Uránia színházban végig nézte [...] a Délibábok hazáját s annyira megtetszettek neki a debreceni nép életét jellemző képek, hogy [...] le is jött Koszkol Jenő rajzolóval együtt. Tegnap [...] a fényképfelvételek közül közel 100 darabot kiválasztottak, mert azokat egy nagyszabású munka keretében fogják Koszkol remek tollrajzai által reprodukálni. E munka [...] az ősfoglalkozásokat és a pásztor életet ismerteti. [...]" Csontváry Kosztka Tivadar levélben fordul Haranghyhoz, hogy a hortobágyi hídról készült felvételét küldje el számára, mert éppen annak megfestésén dolgozik. Anagy sikerű bemutatót további 24 követi Budapesten, majd Debrecen ad otthont neki. Berlin és London közönsége a magyarországihoz hasonló ünneplésben részesíti a Délibábok hazáját. Az Uránia „igen csinos, hangulatos levelezőlapokat" készíttetett „a remek magyar darab" felvételeiről. A Magyar Nemzeti Szövetség albumot készíttet belőlük és elküldi Theodore Rooseveltnek, az Egyesült államok elnökének. [44] A „népélet" látványosan és egyik pillanatról a másikra az érdeklődés középpontjába került. Sági János, Néprajzi kincseink gyűjtése címmel, 60 oldalas füzetet jelentetett meg, amelyben útbaigazítást ad a néprajzi tárgyak gyűjtésére vonatkozóan. Egy példányt elküld belőle Tóth Bélának, aki a Pesti Hírlap egyik vasárnapi tárcájában méltatta a szerző érdemeit, s mint műkedvelő fotográfus, azon elmélkedett, milyen szerepet vállalhat a fényképező a tárgyi kultúra, a népélet emlékeinek megőrzésében, átörökítésében. A népi építészet, a viselet, a szokások ezernyi emlékéből - érvel - „mentsük meg a menthetetlennek legalább az emlékét". „Sőt többet: a lemezre rögzíthető valóságukat." [45] A felhívás érzékeny fülekre talált a néprajzosok körében. Cholnoky Jenő az Arad-megyei Agya Magyar népviseletét, Bátky Zsigmond a Bars-megyei Abán Magyar parasztházakat, Verebélyen Tót parasztházat; Garay Ákos Veszprém-varsányban Taposómalom, a Tolna-megyei Bátán, a Somogy-megyei Csökölyön, a Szerém-megyei Kórogyon Magyarokat, a Verőce-megyei Harasztiban Lovas parasztot fényképez le. A Nagypénteki búcsújárás, Sátorosünnep, Nagy mosás, Káposztagyalulás jelenetei elevenednek meg Kaposi Ödönné képein. A vácrátóti Vízítnalom, a sződrákosi Libapásztor fényképét is neki köszönhetjük. Móricz Zsigmond is csatlakozik hozzájuk. Felkeresi A nagybányai híres fazekas műhelyt. Modellt áll neki a Cigány üstfoltozó épp úgy, mint a Nagybányavidéki oláh fiú. A Szatmár-megyei Milotán még áll A felső tiszaháti ház legrégibb formája s annak fejlődött alakja. Képe elkalauzol a Református magyar család első háza belsejébe. A Szatmár-megyei Felsőbányán aranyat mosnak a Zazar-patakon „lévő ősrégi műnél". Tiszakécskén ez az 1907-es nyár az utolsó, amikor még Sarlóval végzik az aratást. [46] Mind több és több ugyan az amatőr, erdőben, mezőn, falun, de „a Kodakos magyar" [47] jár-kél, tájfelvételeket csinál, nagy részük tevékenysége ki is merül ebben. „Hivatalos apparátusokkal" - például Erdélyi Mór [48] - gyűjtötték, gyűjtögették ugyan, ha kevesen is, Magyarország népéletének és népművészetének emlékeit felvételeiken, de „nagy kelletlen erőlködéssel", kevés pénzzel. 1905-ben az 285
