Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

VII. Az objektív látásmódja

A hetvenes évtized nagy vállalkozása - mint húsz évvel előtte Rostié, tízzel korábban Xántusé - Déchy Móré. A „képzett utazó és hegymászó" az indiai Dardzsilingből indult - „Murray és Heathtól való kitűnő photograph-géppel" - felfedező útjára, „megkísérelve a független szikkim hegyen át még ki nem kutatott utakon hatolni Tíbetbe". „A Kincsindzsunga déli lábánál levő mély és szűk hegyszoroson" hatolt előre, 14 ezer láb magasságig jutva el, mint azt Himalája. Vullée du Yangczep című képe bizonyítja. Kis sátrának felcsapott bejárata előtt áll a magyar utazó, jobb oldalán bennszülött útitársa guggol, körben a völgyet magas, kopár hegyek övezik. [19] Az utazása során tannin szárazlemezekre készített, „platin és aristo nyomatban" másolt fényképeket visszatérése után - mint arról a Magyar Földrajzi Társaság 1879. december 18-i ülésén beszámolt - az Angol Földrajzi Társaság könyvtárának küldte el. A havasok geológiai alkatát vizsgálta és fényképezte itt - Déchyvel közel egyidőben - gróf Széchenyi Béla tudományos célú, kelet-ázsiai expedíciójának tagjaként Lóczy Lajos is, a Kormányzósági palotában is megfordulva Kalkuttában. [20] Déchy utazásai során nemcsak egyedülállóan érdekes leletanyagot gyűjtött össze, de a magas hegyek fényképezésének szakértőjévé is vált, aminek Látképek a kaukázusi magas hegyek között című könyvében tanúbizonyságát adta. [21] 1883 nyarán az Elbruszt is megmászta. Közel 300 felvételt készített ekkor brómezüst-zselatin lemezre, s a róluk másolt, mintegy 70 „projekciós képet" és opalint a Magyar Földrajzi Társaság tagjai előtt, 1884. december 11-én tartott előadása során vetítette le. [22] 1886-ban - Freshfield hegymászóval - a Bakszan völgyből, egy addig tudományos igénnyel fel nem tárt gleccser-hágón át indult „egy rabló hegyi nép", a szvanétek hazájába. Adis falutól másfél óra járásra, rejtett völgyzugban ütöttek tanyát. Közben az eső megeredt, ezért csak féltett tárgyaikat vitték a sátrakba, a poggyász többi részét a szabad ég alatt hagyva. Ezeket a szvanétok éjszaka elrabolták, hírnevükhöz méltóan, Déchyt terve - hogy az Ararát felé folytatva útját, a földrajzilag még alig ismert Örményországot, a Tigris és Eufrátesz vidékét bejárja - feladására késztetve. Az Ogyesszába visszatérő Déchy - útközben megörökítve az Előkelő kabard nőket - fényképfelvételei rendezésének szentelte kényszerűségből rászakadt váratlan szabadidejét. [23]

Az ismeretlen kontinens, Afrika, már a nyolcvanasa évek közepén mágnesként vonzotta a felfedezésre óhajtozó komoly tudósokat, az izgalmas vadászatot, szórakoztató élményeket kereső főurakat, a gátlástalan kalandorokat és a missziót teljesítő hittérítőket. Céljuk eltért ugyan, de ki-ki útipoggyászában vitte magával a fényképezőgépet is, hogy az egzotikus tájat, a vadont, a ritka állatokat és madarakat, a tavakat és az ormukat a fellegekbe rejtő hegycsúcsokat, élményei hitelesítésére és mások meggyőzésére, megörökítse. Noha a sok vesződséggel járó nedves eljárás - kiváltképp a melegebb éghajlaton - már a múlté, és a könnyebb lemezes gépek divatja terjedőben, a száraz lapokra sem könnyű dolgozni e rendkívüli éghajlati viszonyok között. Veress tanítványa, báró Gyórffy Károly a maga kárán tapasztalja ezt Afrikában, ahol a nyolcvanas évek elején - feltehetően vadászgatva - fényképezésre szánta el magát. Száraz lemezeire mindaddig nem tudott fátyol nélkül, tiszta negatívokat készíteni, míg azokat lemosásuk után és száradásuk előtt erősen ecetes vízzel „be nem öntötte", hívó oldatába a szokottnál több citromsavat nem vegyített.

264