Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
királya, Csulalong Korú „mint egy faragott alak vagy szobor, nehéz, gazdag brocát ruhában ült a trónon, mozdulatlanul. [...] Mi nyolcvanan a padlón ültünk [...], míg az oldalhajók egész terjedelmében a királyi család - A király testvérei, Samorody herczegnő - és a magas nemesség - Siámi nemes fia - több száz tagja arczra borulva feküdt vagy guggolt fényes keleti öltözetben. [...] A vontatott társalgás tartott mint egy negyedóráig, (majd) ő felsége felkelt, kezével [...] legyintett [...], s a trón mögött eltűnt." [11] A kelet-ázsiai expedícióról kedvező híreket vártak odahaza, de helyette viszályról értesült a közvélemény. Az osztrákok azt kívánták a magyar tudóstól, hogy gyűjtése felét adja át nekik a bécsi múzeum részére, de a sajátjukból mitsem ajánlottak érte cserébe. Mikor ezt Xántus megtagadta, kiadták az útját. így szeptember 6-án egyedül indult tovább Japánba. [12] „Japán általában véve oly gyönyörű, hogy benne a sok hőség és unalmas kikötő után valamennyiünk kedélye fölvidult. A lakosság - fapáni nő vidéki ruhában, Japáni főpap és kísérője, fapáni anya, Japáni leány gitárral, Japáni leány öltözőjében, tükre előtt, amint jobb kezével kenőcsöt ken nyakára, fapáni groom a divat szerint tatuálva - derék, müveit is a maga modora szerint." [13] Xántus - a „nangasaki kikötőben" - tíz napig várt az „admirál" hajójára, mintegy 12 ezer rovart gyűjtve ez alatt a Nemzeti Múzeum számára. 1869. november 6-án végleg búcsút vett Japántól és a kelet-ázsiai expedíciótól. „Macaon és Cantonon" keresztül hazafelé tartott. [14] Rendkívül érdekes rajzai és fényképei, közleményei azonban megelőzték itthon. Rajzainak egyike-másika - Hongkongi szédán, az ülőhintóból kitekintő nővel és a hordszéket cipelő kulikkal, a Khinai nő Macaoban, amint a parti fövenyen áll, hosszú fekete ruhában, szalmakalapját maga előtt tartva - fényképeinek (Kínai személyszállító kocsi, Kínai nő) illusztrálás céljára készült másolata. [15] December 27-én Szingapúrba érkezik, majd 1870. január 4-én indul tovább Borneó-szigetére. Szumátra, Báli és „egyéb maláj szigetek" után 1870. július 25-én „Djanpang rengetegéből", Jáva-szigetéről ad hírt magáról. „Itt vagyok Jáva sziget egyetlen valóságos rengetegében. Vadászatról jövök, s ím, a mint hajtóim és vadászszolgáimtól körülvéve pihenőt tartok, előáll Dietrich fényképész - ki Pesten is töltött öt évet - s ki miután (itt Jáván) Buitenzorgban vele megismerkedtem, jött velem a Megamedong hegységbe, követett a Gedei tűzhányó hegyre s végre ide a Jampang rengetegbe - felállítja gépezetét, s lesüti [...] az egész társaságot. [...] E képből mellékelek egy példányt. [16] [...] Öt eseménydus hét vonul el előttem káprázatos változatosságban Jáva rengetegében, melyet ez idő alatt barangoltam be, hogy múzeumunk számára egy rhinocerust ejthessek el. [...] Példányukat több mint harmincz mérföldnyire üldöztük, borzasztó utakon [...] míg végre kifáradva [...] szembe állt, s ekkor sikerült őt szemén át agyvelejében találni; s az ősvilág e már ritka óriási barma megrendítette a földet halálos zuhanásában. [...] Nincs a világnak az a kincse, a miért én még egyszer ily bolond vállalatra adnám a fejemet."[17] 1870 őszén hazaérkezve, Xántus nagy buzgalommal fogott hozzá az anyag rendszerezéséhez, amelyet 1871. május végére el is végzett. A nyilvános bemutató azonban elmaradt, és közel két évtized kellett még hozzá, hogy mások tárják ország-világ elé e nem mindennapi expedíció tudományos leletanyagát. [18] 263
