Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
IV. Héliochromia, vagy színes fényképezés
előállítását" - sikerrel elérje. A miniszter hajlandónak mutatkozott azonban Veress állami támogatásának kérdését újra megfontolás tárgyává tenni, amennyiben spektrum-fényképekkel bizonyítja eredményeit. [16] „Nagyságos Gothárd Jenő ur astrophisikai observateur, Herényben, volt szives helyettem, az akkori eljárásom szerint készült lapjaimra, szines spectrum képeket előállítani. [...] Nekem módomban sem volt [...], hiszen csak valamire való spectograph is százakba került volna; de czélom sem volt ez, hanem az, hogy akármilv nemű áttetsző szines képet lehető hűn azzal a biztos számítással fényképezzek le: hogy ha ez sikerül - már pedig sikerült - akkor a camera szines képét is sikerülni fog lefényképeznem, midőn a másfél óráig tartó készülés idejét is perczekre rövidíteni elérhetem. Ez van még hátra tanulnom, és nem a nap spectrumát fényképeznem, a min már nagyon régen túl vagyok." [17] A kedvezőtlen vélemények, a gáncsoskodás mélyen megrendítették Veresst. Bizalmát az emberekben, és ami még fontosabb, önmagában, elvesztette, de kísérletező kedvét szegni véglegesen nem tudták. „Eddigié 2000-nél több kísérletet tett" s ezek száma - közel két évtized múltával -, 1907-re majd megháromszorozódott! [18] A színes képek előállításának legrégibb módszere, a „testszineket keltő közvetlen szinfotografozás" - amelynek tökéletesítésén Veress is fáradozott - azon az elven alapult, hogy a fényérzékeny ezüstfelület színes fény hatására ahhoz hasonló színt vesz fel. Midőn a klórezüst-réteget fény éri - magyarázta Otto Wiener 1895-ben közzétett, korszakos jelentőségű elméletében, amelyet több évig tartó kísérletsorozat előzött meg Seebeck, Herschel, Becquerel, Xipéce de Saint-Victor, Poitevin, Veress és Zenker módszerével [19], és vele „a testsziníotograíozás legideálisabb megoldásához vezető utat jelölte meg" - ún. kifehéredési folyamaton megy át, amelynek során a színes fénysugarak a hasonló színű „színparánvokat" - amelvek a fényt visszaverik - nem fehérítik ki, ellentétben mindazon „színszemcsékkel", amelyek a rájuk eső színes fényt elnyelik. Az a csekély mértékű fénvérzékenvség azonban - vonta le a következtetést Wiener -, amelvet ezzel az eljárással elértek, közvetlen színes fényképezéshez nem volt elegendő. így Veress és elődeinek erőfeszítései eleve kudarcra ítéltettek. [20] A végleges siker, a tökéletes, háromszínű fotográfia létrehozása azonban Veress számára mindvégig beteljesülésre váró, szép álomkép maradt csupán. 1916. április 3-án úgy' fejezte be életét, hogy még megérte, amire ő oly hőn vágyódott, azt mások - a francia Lumiére fivérek - teljesítették be. A házsongárdi temetőben - a rokon Khundi család sírkövével ellátott 452-es sírhelyen - talán azt sajnálva, hogy ez nem neki jutott osztályrészül, egyedül ezért nem hajthatta megbékülve, örök nyugalomra fejét. Az egyedüli eljárás, amellyel a kilencvenes évek elején közvetlenül színes fényképet állíthattak elő, a párizsi egyetem (Sorbonne) laboratóriumában született, és a francia fizika professzor, Gabriel Lippman (1845-1921) nevéhez fűződik. [21] „Szűkszavú párizsi táviratok adtak hírt" 1892-ben arról, hogy Lippmannak sikerült - tisztán elméleti fizikai megfontolások útján - olyan eljárást kidolgoznia, amelynek segítségével a nap színképe „silány üveglapon elváltozhatatlanul" megörökíthető. Korda Dezső, aki a francia fizikus laboratóriumában dolgozott, szinte napról-napra nyomon követhette az eljárás kialakulását, és a szemtanú hitelességével számolhatott be róla. A matematikai és fizikai társulat 1892. április 7-én tartott 189
