Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
IV. Héliochromia, vagy színes fényképezés
vei" érte el. A másoláshoz 1888-ban még hetek kellettek, 1894-ben viszont már „csupán 11/2 óra", az 1900-as évek elején pedig 25-30 perc volt szükséges. [11] Veress érdemeit a legmegbízhatóbb személy, a próbákba bevont herényi asztrofotográfus így foglalta össze. „A színek iránt érzékeny, s a megfelelő szint felvevő anyagot [...] állít elő. [...] Művelete elődeitől már alapjában eltér. [...] A képeket a nélkül, hogy szineik a legcsekélyebbet változnának is, nagy mértékben tudja állandósítani úgy, hogy nem kell már sötétben őrizni [...] mert szobában hosszabb ideig változás nélkül eltartható." A jól másolt képek változtak a legkevésbé a „felületes" fixálásnál [12], és bizonyultak egyben a legtartósabbaknak. „Állandóságukról azért nem lehetek meggyőződve - írta Veress -, mert mindenik kép különböző' ezüstchlorür-collodium-emulsioval volt készítve, tehát a rendes állandósítónak nem felelhet meg mindenik. Ezért [...] a képek teljes rögzítése tanulását akkorra hagyom, a mikor a képek készítésének idejét kivánság szerint megrövidítenem sikerülni fog. A képek állandósításának tanulmánya pedig azért nem lenne nagyon nehéz jövőben, mert azt az anyagot már régen sikerült felfedeznem, a mely a világosságon változást nem szenvedett ezüstchlorürt anélkül oldja fel, hogy a legfinomabb színeket is megtámadná." [13] Veress képei színeiket valamennyi addig ismert mód szerint előállított színes képnél tartósabban őrizték. Nappali fényben, több napon át sem változtak észlelhető mértékben. Eder - elismerően nyilatkozva - ezt tartotta Veress eljárása legfőbb érdemének, Arthur Miethe (1862-1927) pedig épp Veress eredményeinek tanulságai alapján jutott közelebb a színes fényképezés még megoldásra váró problémáinak tisztánlátásához. [14] Színes üvegképet Veress árnyékban is előállított, s az mindig az eredetinek megfelelő színskálát mutatta. A vörös és narancssárga nagyon szépen, az eredetihez hasonlóan, élénken, a zöld viszont barnás-zölden, a kék pedig zöldeskéken, a sötétkék még mélyebb kékben jelent meg. Emulzióinak némelyikén a színes kép csak ráeső fényben volt látható, átnézetben a réteg vörösnek, szürkének vagy kékesszínűnek látszott. „A levél zöldjét, a rózsa hamvas bordó színét [...] hűen tudta megrögzíteni."[15] 1893-ban „egy előkelő napilap szerkesztősége" Budapesten közszemlére tette ki Veress képeit, aki „költségeiből teljesen kifogyván, további hathatós kísérleteit megszüntetni kénytelenített" .Mecénás pedig, aki segítette volna, nem akadt, noha a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara a kormány figyelmébe ajánlotta Veress találmányát. „A kormány ez írást kiadta a műegyetemre véleményezésre. Vartha Vince dr. tanár úgy bánt vele, mint a nem céhbeli tudósokkal bánni szoktak." így az 1893. március 28-án, illetve augusztus 20-án kelt felterjesztésre - „a mellékletek visszaszármaztatása mellett" - „ a kereskedelemügyi m. kir. minister ur" értesítette az iparkamarát , hogy „a vallás és közoktatásügyi minister úrral ezen tárgyban folytatott tárgyalásai során" meggyőződött arról, hogy „nevezett fényképésznek eddigi kísérletei czélra nem vezethetnek, s igy támogatást nem érdemelnek". Ha azonban - folytatta - Veress kész a színes spektrum reprodukálásával foglalkozni, arra „súlyt kell fektetnie", mert csak a spektrum tartalmazza a tiszta színeket, csupán ezen az ütőn nyílik kilátás arra, hogy célját - „természetes színeket felbán tető képek 188
