Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
IV. Héliochromia, vagy színes fényképezés
kívüli munkabírásával végigpróbálta elődei kísérletét, és különösen Poitevin módszerétől remélt sokat. Végre 1884. április 14-én - egy évvel Álomképeinek megjelenése után, amelynek nincs sok köze a fotográfiához - előállította Magyarországon az első'színes fényképet. 1889-ben, midőn Albert Londe a fényképészet fejlődéséről értekezett a párizsi világkiállításon, Veressnek Gauthier-Yillars-hoz küldött képei alapján fogalmazta meg, hogy a színes fényképezés a jövőben már nemcsak álom csupán. Több külföldi lapban azonban ellenséges hangü, lekicsinylő bírálatok is napvilágot láttak. A svájci fényképészeti szaklap szerkesztőjének kérésére Veress veje, Szilágyi Káxolv számolt be apósa kísérleteiről - 1890. szeptember 7-én Budapestről keltezett levelében -, és mellékelt néhány színes képet, amelyeket apósa „egy üj eljárás révén klórezüst-kollodium emulsióra" készített. [4] Veress - elsősorban méltányolható anvagi meggondolás alapján - a végleges és tökéletes megoldás előtt eljárása mibenlétét titokban tartotta, Gothard Jenő azonban - aki a feltalálótól sok mindenről értesült - a Magyar Ctrvosok és Természetvizsgálók 1890. augusztus 16-20. között tartott jubiláris vándorgyűlésén, a természettudományi szakosztály ülésén, a héliokromiáról értekezve, bemutatta Veress eljárásával készített, színes felvételeinek mintapéldányait. „Azon kísérletek után, melveket VERESS-től számomra készített papíros-lemezeken és üveglapokon tettem, úgy látszik, hogy a készítmények a vörösre, sárgára, a zöldre s az ibolyára a legalkalmasabbak; e színek a spektrumban [5] meglepő szépek, csak a kék nem megfelelő; az ibolyán túli sugarak is hatalmasan működnek barnás iboly színben. A másolatok [...] nem oly élénk színűek, inkább csak a vörös, a sárgás, kékes árnyalatok tűnnek elő, s az egész képet mintegy zöldes-barnás fátyol fedi. [...] A spektrum a \TIRESS-féle készítménvekre minden megszakítás nélkül [...], körülbelül a szabad szemmel látható intenzitási fokozat szerint fotograíálható. [...] A lemezek érzéketlenek, s a kamrában képet nem készíthetünk felük." [6] Veress képeit hasonlóképpen, részben papírra, részben üvegre hűzott, színérzékeny klórezüst-kollódium, vagy -zselatin emulzión állította elő, „melyek a megfelelő színeket a legélénkebb áteső íénvben mutatják". [7] Kezdetben egv-egv fémkloriddal és ezüst-nitráttal érzékenvítette a lemezeket, és attól függően, hogv melyik fém kloridját használta, más és más színű képeket kapott. [8] Akalcium-klorid barna, a magnézium-klorid szürkés, a kadmium-klorid feketés-ibolva, a magnézium-klorid rózsás, bíborszínű képet eredménvezett. A spektrum valamennvi színe iránt érzéken}’ emulziót - vélte -többféle fém-klorid és fém-nitrát [9] elegyítésével kaphat. A keverékkel bevont papírt szórt fényben szárította. Mikor az emulzió színe sötét szürkés-barnára változott, az jelezte, hogy minden szín iránt érzékennyé vált, és rajta „a színek egész határozottak, bár kissé bágyadtak" voltak. A másoláshoz „közönséges sajtót" használt, „melynek fenekét tükörlap" alkotta. Erre a színes képet tette, rá pedig az általa elkészített, érzékeny réteggel bevont lemezt. Majd néhánv flanel-lappal beborította, az egészet leszorította, s kitette a napra. így a papír a diapozitívoknak megfelelő színeket reprodukálta, „és pedig a hány, annyiféle időmennyiség alatt". Ahhoz azonban, hogy idáig 1888-1894 között eljusson, több mint 500 féle emulziót kellett kipróbálnia. Ezt a végeredményt „az acid succinie [10] bevezetésé-187
