Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
IV. Héliochromia, vagy színes fényképezés
Színérzékeny lemezek A brómezüst-zselatin szárazlemezek - amelyek a fényképezés történetében döntő fordulatot hoztak, mert lehetővé tették a fotográfia széleskörű elterjedését, és a legváltozatosabb területeken, illetve témakörökben történő alkalmazását - egy tekintetben sebezhetőek voltak: a különféle színek iránt más és más fokú érzékenységet, illetve érzéketlenséget tanúsítottak. A színérző hártyák (emulziók), vagy lemezek felfedezése ezért az első, jelentős és eredményes fordulatnak számított a természet után közvetlenül készíthető fényképezési eljárás felé vezető, sok buktatóval járó úton. A színérzékeny lemezek abban különböztek a közönséges brómezüst szárazlemezektől - amelyek úgy szólván csak a kék és ibolyaszínt „érezték" -, hogy az a „festőanyag", amellyel ezeket a lemezeket kezelték, a színkép sárga és zöld, illetőleg vörös és narancs sugarai iránt is érzékennyé tette őket. így a különböző színeket egymás mellett, fényértékük szerint helyesen és oly módon adták vissza, hogy például a sárga világosabbnak látszott, mint a kék. „Tájképek, levegő és távlat hijjával; esős hangulatok fellegek nélkül; arczképek, melyek a finomabb árnyalatoknak nyomát sem árulják el; képreprodukcziók a tompább színek teljes hiányával: csupa erősen fehér és sötét fekete, minél kevesebb átmenettel. Ilyen volt a fotografálás az ortokromatikus eljárás ismerete előtt. "[1] Amikor „a leveendő tárgyon" a narancssárga, vörös, vagy a sötétkék volt az uralkodó szín, a „közönséges száraz lapról " másolt képek világos részletei laposnak tetszettek, az említett színek annál feketébbnek látszottak, minél sötétebbnek tűntek a valóságban. Az eozin forgalomba kerülése után viszont a fényképezőnek módjában állt „több vagy kevesebb vegyítésével" szabályozni a lemeznek a spektrum színeivel szemben mutatott érzékenységét. Erősebb eozin-oldattól a kék és a lila vált fedetté, a közepes erejű oldat a sárgát „tüntette elő maximal hatással". A „sárga és piros szinsugárok iránt olyan érzékeny" eozin azonban a sárga iránt csak kétszer olyan érzékennyé tette az emulziót, mint a kék iránt, holott az arányos, valóságos színvisszaadáshoz a sárgának huszonötször kellett volna „felülmúlnia" a kéket ahhoz, hogy a „sárga pigment a kék szinárnyéklatainál világosabban jöhessen ki". Eugen Albert „izokromatikai lapjain" - a kurkoma-gyökér alkohollal elegyített 181
