Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
III. A fotográfia birtokba veszi a világot
közben a vonalas negatívot 90 fokos szögben elfordította, hogy a végeredményképpen kapott negatívon vonal-kereszteződés képződhessék. Ha az eredeti lapon - a reprodukálandó tárgy megvilágítása miatt - felül a vonalak finomabbak, alább mind erősebbek vagy vastagabbak voltak, ez nem befolyásolta a végeredményt. Ahhoz, hogy a sajtóban a hengerről elegendő festék ragadjon rájuk, a kép sötétebb részein ugyanis a vonalaknak is sötétebbnek kellett lennie. Ezért ezeken a helyeken, ha a vonalrajz nem volt elég erős, kereszteződéseket kellett képeznie. (Veress Ferenc, 1885e: 172.) Olyan mértékű fogalmi zavar, mint amilyen a fotomechanikai sokszorosítási eljárások mibenlétének megha.tározása és megnevezése terén tapasztalható, kevés témakörben akad. A megnevezés azonban némely esetben nemcsak zavart okoz, de revelációként is hathat. A Kossuth-testvérek eljárására ugyanis itt első ízben történik megvilágosító erejű utalás. A fototípia - mint arra már utaltunk - a kollotípia egyik válfaja volt, amelyet a francia vésnök, Joubert dolgozott ki 1860 táján, de eljárása részleteit sohasem közölte. A féltónusokat is oly híven adta vissza, hogy a kortársak csodájára jártak. E tekintetben mutathatott tehát rokonságot Meisenbachéval. Valószínű, hogy a Kossuth-testvérek is a kollotípia egy fajtáját dolgozták ki Torinóban. [33] Veress Ferenc: A phototypographia. Fényképészeti Lapok, 1886b: 10-11. [34] Veress Ferenc, 1888a: 30. Az 1887-ben napvilágot látott The American Annual of Photography and Photographic Times Almanach nem kevesebb, mint 118 „kisebbféle" eljárást különböztetett meg és adott közre. (Fényképészeti Lapok, 1888: 41-42.) [35] Fényképészeti Értesítő, 1896: 280. Az albumínnal, vagy kálium-bikromátos halenyvvel bevont alumínium-lemezre a bécsi állami nyomda igazgatóhelyettese, Fritz készített először ún. alumínium-autotípiákat. Az eljárást algráfiának nevezték. (Eder, i.m.: 616, 803.) [36] Eredeti nevén - helyesen - héliogravure, vagy photogravure. Héliogravure-t - állítólag - Kozmata készített elsőként Magyarországon, s ehhez az alkalmas rézlemezeket Párizsból hozatta. Hazánkban akkoriban csak egyetlen réznyomógép működött, de azon az egyetemi diplomákat nyomták. (Magyar Fényképész, 1941: 8:14-16.) A századfordulóig a héliogravure-ök mélynyomásra szolgáló lemezeit ügy állították elő, hogy a csiszolt rézlemezt a porkamrá-ba helyezték, ahol arra finom aszfaltpor rakódott le. Ezt azután - a lemez hevítésével - ráolvasztották, úgy, hogy az a lemezen finom szemcsézetet képezett. Majd diapozitívról pigment-papírra másolatot készítettek, amelyet azután nedves állapotban a szemcsézett lemezre nyomtak. A papírt lefejtve, a pigment-réteg a képpel együtt a lemezen maradt. Az így előkészített lemezt maratták savval, s kapták a nyomóformát, vagy klisét. Az igen finom szemcsézetű lemezt azonban - éppen túl finom szemcsézete miatt - csak ún. réznyomó sajtóban használhatták, hengerrészekkel, vagy hengerekkel folyamatosan működő nyomdagépeken nem. Ezt a problémát - a külföld példáján okulva - Herbst Samu filmrács (raszter) segítségével próbálta kiküszöbölni 1902-ben. A rácsot ő is a diapozitív és a pigment-papír közé helyezte, s vitte át a hengerre, vagy hengerrészre, majd maratta. (26861. Szabadalmi leírás. 1903. március 27.) [37] Lőwinger Mór: A fényképészet az ezredéves országos kiállításon. Fényképészeti Értesítő, 1896: 340-341. A háromszínnyomás úttörői azon fáradoztak, hogy a három alapszín (kék, sárga, vörös) alkotta képet az e célra érzékennyé tett, külön-külön lemezre felvegyék, s a többi szín hatását kellő színszűrő alkalmazásával megakadályozzák. A színes szűrőket e célból elsőként az angol James Clerk Maxwell, az elektrodinamikái fényelmélet megalapítója alkalmazta 1861-ben. Az ő nyomdokain haladt Talbot barátja, Henry Collen, a francia Rannsonet, Louis Ducos du Hauron, Charles Cros és a német Josef Albert. A megoldást nagy mértékben elérhető közelségbe hozta H. V. Vogel felfedezése 1873-ban, aki az eosin-ben olyan érzékenyítő szerre lelt, amelynek révén a lemez a színkép sárga, narancs és vörös sugaraira is érzékennyé vált. Vogel a nyolcvanas évek végén tette közzé leírását, amely a háromszín-nyomás elméletét tartalmazta. Ennek alapján kezdhette meg E. Ulrich, berlini kromolitográfus a képek sokszorosítását 1890- ben. Orthokromatikus lemezre három felvételt készítettek egy-egy tárgyról, „két-két 165
