Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
III. A fotográfia birtokba veszi a világot
elektromos beavatkozással újabb rétegét vihették fel a féltónusokat is visszaadó dagerrotípiára, amelyet - a hatás fokozására - aztán még foltmaratással kezeltek. (Szilágyi Gábor: Daguerre. A fényképezés felfedezésének története. Gondolat, Budapest, 1987.) [2] A francia fizikus, Fizeau eljárása 1850 táján Fox Talbot érdeklődését is felkeltette. Meg is próbálkozott vele, de az eredmény nem elégítette ki. FIárom évvel később, 1852. október 29-én olyan, fotoglifiának (a görög glifein = vésni szóból képzett kifejezéssel) elnevezett eljárást szabadalmaztatott, amely a korábbiakhoz képest merőben újnak bizonyult. „Talbot [...] ekép működött. Egy kénsavat s borecetet tartalmazó vegyítékkel áztatott, s jól felszikkadt acéllemezre [...] enyv és kétfestenysavas hamany (:kálium-bikromát) oldat öntetik. [...] Ha ez tökéletesen megszáradt, akkor akár miféle nemleges üvegkép tétethetik rája, és beillesztvén azt a szokott másoló keretbe, 2-3 percre a világosságnak kitesszük. A lemez, azon helyeken, a hol a világosság legjobban reáhatott, barna lesz. [...] Ez rögtön tiszta vizbe tétetik, míg a kép megfehéredik. Ez után erős borszeszbe párszor bemártatván, sötét helyre tétetik, kiszáradás végett. Ezen utolsó műtét következtében, az egész enyv (:zselatin), a kétfestenysavas hamannyal együtt, az acél, vagy rézlemeznek azon helyeiről, hol a természet fényrészei képviselvék, eltűnik. A kép eként kellő finom, s valódiságában, a felhasznált fémlemeznek szinében jelenik meg. Ha ezen ismét kiszárított lemezre valami marószer öntetik, mely az acélt, avagy rezet, - de nem a bevonatot - feleteti, egy mélyedett rajz tűnik elő. Talbot ezen célra, higitott érenyhalvag (:platinaklorid) oldatot ajánl. Ha ezzel a lemez leöntetik, etetése rögtön beáll azon helyeken, hol bevonva nem volt. Ezután a bevonat és az etetőszer lemosatván, a lemez rövid ideig konyhasó oldatban fürösztetik meg; mire jól kiszártiva, kész a lemez a nyomda alá." (Tömösváry, i. m.: 113-115.) A féltónusokat ezzel az eljárással azonban nem sikerült visszaadni. Ezért Talbot 1858. április 21-én újabb, szabadalmi korlátozással védett eljárást hozott nyilvánosságra, amely a foltmaratás (akvatinta) jól ismert és alkalmazott eljárásán alapult. Ebben az árnyéklatok nem vonalakból, hanem apró, eltérő nagyságú és fedettségű pontokból álltak össze. A kálium-bikromáttal érzékenyített zselatint az expozíció után gyantaporral szórta be. A leülepedett por nyomán szemcsék képződtek a felületen. A lemezt ezután többször, különböző erejű vas-klorid oldatba mártotta, amely a fény érte helyeket - a fény intenzitásának megfelelően - különböző mélységben kimarta. A gyantapor alkalmazását már korábbi eljárásában kezdeményezte, s azt - röviddel később - Abel Niépce de Saint-Victor és Lemaitre is felhasználta, ún. héliogravure (vagy fény-metszetvény) eljárásában. (The Athenaeum, 30 April 1853. Comptes rendus..., le 23 mai, 1853. Fényképészeti Lapok, 1882: 88.) [3] Josef Berres (1796-1844), a bécsi egyetem anatómia professzora a Wiener Zeitung 1840. április 18-i számában adta hírül, hogy a dagerrotíp-lemezek maratását sikerrel megoldotta. Később azt is hozzátette, hogy - miként Donné - ő is salétromos savval „működött", de ezüstözött rézlemez helyett tiszta ezüstlemezt maratott, mert az ezüstözött réz az erős savkezelést nem bírta volna ki. Erről a lemezről már 200 másolatot készítettek, de még így is tízszerte kevesebbet, mint Fizeau két évvel később tökéletesített eljárásával. (Phototyp nach der Erfindung des Prof. Berres in Wien. 1840. Die Magazine of Science, 1840:78. Comptes rendus..., 1841: XIIF1071. Proceedings of the London Electrical Society, 1843: 257.) [4] Az alatt a hat év alatt azonban, amely Talbot szabadalmainak közlése között eltelt (a másodikat 1858. október 22-én hozta nyilvánosságra), mások sem tétlenkedtek. Paul Pretsch (1808-1873), a bécsi császári nyomda igazgatója újabb „galvánidomászati" eljárást dolgozott ki, és tett közzé 1854-ben. Pretsch a zselatinnal bevont üveglapot káliumbikromát és ezüst-jodid keverékével érzékenyítette, és átlátszó üveglemez alatt több órán keresztül megvilágította. Kimosása után domborművű képet kapott, amelyen a fény érte részek érintetlenül maradtak, míg azokon a helyeken, ahol a fény nem érte a lemezt, a kálium-bikromát a kimosással távozott, a zselatin megduzzadt és száradás után gyúródott. Felületét ekkor áramot vezető grafitréteggel vonta be, és erről - galván eljárással -162
