Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
illetve csukódtak, de csak a fényerő felét használták ki. A lemez előtt működő, ún. réses zárak (Schlitz) a legrövidebb expozíciót is lehetővé tették. Ezeken a zársebességet a rés tágításával, illetve szűkítésével növelték, vagy csökkentették. A tárgyal azonos irányban futó rés rövidebb expozíciót engedélyezett, mint a vele ellentétes irányú. Az utóbbiak közreműködésével fényképezett, nagy sebességgel mozgó tárgyak (pl. az autó kerekei) képe eltorzult, a vízszintesen kinyújtott láb megnyúlt, elrajzolódott. Főként igen rövid expozíciót igénylő felvételekhez használták őket (szaladó, ugró emberek), amelyeket más zárral közelről, elfogadható élességgel nem lehetett lefényképezni. [10] Attól függően tehát, hogy a pillanatzár az objektív előtt, annak lencsetagjai között, vagy az objektív mögött, illetve közvetlenül a lemez előtt kapott helyet, hatásfoka is változott. Legegyenetlenebb fényeloszlást azok az objektívzárak eredményeztek, amelyeken kör alakú nyíláson át hatolt a készülékbe a fény, minthogy ez esetben a lencse szélei rövidebb időn át maradtak csak szabadon, mint a közepe. Még nagyobb megvilágításbeli különbséget okoztak azok a zárak, amelyek a lencse középpontjától kezdve fokozatosan, kör alakban nyíltak, illetve ellenkező irányban zárultak. Ezek a lencse szélein a megvilágítási idő csupán kicsiny hányada alatt bocsátották át a fényt, tehát az objektív fényereje a zár miatt csökkent. Egyenletesen és teljes objektív-nyílással csak azok a zárak működtek, amelyek - mint a fényrekesz - a lencsék között, illetve közvetlenül a lemez előtt helyezkedtek el. Ezeket nem csak szabályozni lehetett, de működésük sem remegtette meg a gépet. A zár hatékonysága tehát szerkezeti tulajdonságaitól, elhelyezkedésétől, sebességfokozatától egyaránt függött. [11] Schmidt Károly, kassai cs. és kir. alezredes 1898-ban elektromossággal működő szerkezet tervét vetette papírra, és szabadalmaztatta. „Amomentzár [...], mely egy fotográfikus lemez előtt forgatható és egy szegment alakú kivágással ellátott korongból áll, és mely a maga elektromágnesének kikapcsoltatása után [...], valamely óramű segélyével, egyszer körülforgattatik, épen nyitva lesz, midőn a tárgy az ab pályának a gh optikai tengellyel való metszési pontjáig tartó útját befutotta, vagyis a fotográfikus lemeznek közepe előtt van." [12] A zárak tökéletesedése nem eredményezte a fényképezés oly mérvű minőségi változását, mint azt joggal várták. Műkedvelőink, még a századforduló után is, kevés súlyt fektettek a zárszerkezet minőségére, azt mindenekelőtt az objektívekben keresték. A különböző rendszerű kézi kamarák legtöbbje az objektív lencséi közé beékelt, ún. központi zárral működött. A legkeresettebb a müncheni F. Deckel cég által 1910 óta gyártott Compound-, s a nála újabb keletű Compur-zár volt. Az elsőt légfékkel, a másodikat az óraműhöz hasonló fogaskerékkel látták el. A Compund-hoz hasonló volt az Erneman gyár többféle szektorzára, az amerikai Bausch és Lomb cég légfékes, és a franciák Koilos-zára, amellyel a Medio- anasztigmáttal fényképező Lotos kézi kamarájukat látták el. Készítői azt állították, hogy a lemez előtt működő redőnyzárak az objektív teljes fényerejét érvényesülni hagyják, szemben a központi zárral, amely fényrekeszként hat, és teljes nyílás esetén is visszatartja a beeső fény egy részét. Az 1/500-1/1000-es zársebességnél, amelyre a központi zárat idővel képessé 125
