Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
ménnyel járt. Az R. Lechner vezetése alatt működő fotókamara-gyár, valamint a világszerte ismert, Dr. R. Krügener-féle vállalat 1906-ban már folyadéklencsével szerelte fel, illetve készült felszerelni gépeit. Max Jaffé Fotóművészek című képe már Mayering lencséjével készült Bécsben. Senki sem próféta azonban a saját hazájában: Mayering találmányáról itthon hallgatott a krónika. A Magyar Tudományos Akadémia három világhírű egyetemi tanárt bízott meg elbírálásával, s a kedvező szakvélemények hallatán a kormányzat tízezer korona állami segélyben részesítette Mayeringet, hogy nagy méretű lencséinek gyártását folytatni tudja. Az immár 16 országban igen, de Magyarországon még mindig nem szabadalmazott folyadéklencsét „idehaza [...] még azok az amatőrök is [...], akiknek drága fényképezés-felszerelési tárgyakból egész kis múzeumuk" volt, „daczára mérsékelt árának, nem tartották érdemesnek" megvásárolni. Néhány kivétel azért szerencsére akadt. A debreceni Ruzicska Gyula Erdőszéle, a szombathelyi Kiss Zoltán Munkára készen című képe, valamint Müller László önarcképe [64] bizonyította hasznavehetőségét. A londoni kiállításon 1910-ben aranyérmet nyert feltalálót a bécsi Tudományos Akadémia előadásra kérte fel. Az időközben Ácsán letelepedett gyógyszerész az 500 ezer korona alaptőkével létesült részvénytársaság támogatása ellenére - még ugyanezen évben - belebukott azonban vállalkozásába. [65] Mert akkoriban „kizárólag az anasztigmát-típus" uralkodott. [66] „Más rendszert" csak elvétve használtak, s aki egy aplanáttal dolgozott, azt irgalmatlanul már maradinak minősítették. [67] A fényképezők a 80°-os Goerz-féle Dagorra, az F/6'3-as, 9 x 12-es és 13 x 18 -as méretre fotografáló, 60°-os Zeiss-féle Tessar II/B-re esküdtek, annak ellenére, hogy ez utóbbi élessége csak a kollódium-lemezen érvényesült, míg az érzékenyebb, brómezüst lapok - ha nagyításuk a 4-5-szöröst túllépte - durvább rajzolatot adtak, kellemetlenül árulkodtak a lemez „ezüst-rögöcskéiről" (szemcsézetéről). [68] Holott a korabeli, ún. univerzális objektívek (amelyeknek relatív nyílása F:8-F:6 között változott) éjszakai, belső-, valamint a leggyorsabb pillanatfelvétel esetén - a lemezek magas érzékenysége dacára - gyakran cserben hagyták a fényképezőt. A lencsetervezők így arra törekedtek, hogy a közepes fényerejű, ragasztott, három lencsés típusokat javítsák, a különféle színű képek beállítási síkjai egybeessenek, hogy a fényerős anasztigmát-típust annyira tökéletesítsék, hogy az is - mint az univerzális objektívek - olyan lemezméretet rajzoljon ki, amelynek hosszabb oldala egyenlő a gyújtótávolsággal. [69] Az újdonságként beharangozott F:6.8-as Uher-anasztigmát azonban még a szabadalmazásig sem jutott el. [70] JEGYZETEK [1] Bardócz, i. m.: 150. [2] Der Spiegel, 1839 (július 20): 468. [3] Der Spiegel, 1839 (szeptember 21): 611. [4] Petzval levele. 1858. augusztus 1. (Photographie Notes, 1858:178.) 107
