Lontai Endre: A licenciaszerződések alapvető kérdései (Budapest, 1978)

II. fejezet. A licenciaszerződések szabályozása

72

11. fejezet

székhely-országának megfelelő szocialista szervezeteire és vállalataira (a továbbiakban: a Licenciavevő vállalatai) is”. Ez a feltétel aligha minősíthető tipikusnak. Számos jogi és gazdasági megfontolás szól az ilyen megoldás ellen. Amint erre korábban utaltam, a licenciaszerződések területe jellegzetesen a mikroszintű kapcsolatok területe. Egy olyan gazdaságirányítási koncepcióval, amely a vállalati önállóságot és érdekeltséget erősíteni kívánja, s ennek a műszaki fejlesztés területén is kellő jelentőséget tulajdonít, aligha van összhangban egy olyan feltételnek tipikusként történő elfogadása, amely a vállalatnak (mint licenciavevőnek) az áítala ellenérték fejében megszerzett műszaki megoldással (szellemi alkotással) való rendelkezési jogának korlátozása irányában hatna. Egy ilyen megoldás erősen csökkentené a posszibilis licenciavevők érdeklődését és érdekeltségét, a műszaki információk nemzetközi áramlásának megszervezését a makroszintre telepítené (ennek kétségkívül bizonyos nehézkességével és lassúságával), csökkentené a szerződéses kooperáció súlyát. Magyar szempontból további jogi nehézséget jelentene, hogy találmányi jogunk kizárólag a szabadalmi oltalmi formát ismeri, s így egy minden hazai szervezetet automatikusan megillető felhasználási jog biztosítása jogszabálymódosítás nélkül aligha oldható meg.35 A megoldás azonban nem csupán licenciavevői pozícióból nézve aggályos. A licenciaadók számára is hátrányos lehet az ilyen szerződési feltétel elfogadása mind a műszaki presztízs,

35 Az ezzel kapcsolatos - az oltalmi formák közelítését szolgáló - elképzelésekre Id. LONTAI E.: „A műszaki alkotások jogi oltalmának formái a szocialista országokban”, Állam- és Jogtudomány, 1975- 4-