Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)
III. Érdekek és érdek-összeütközések az iparjogvédelem területén
területen követhető nyomon. így az alábbiakban főként a szolgálati találmányok kérdéseinek vizsgálatára szorítkozom, kisebb teret szentelve az újítók, illetőleg az ipari minta alkotói sajátos problémáinak. A modern ipari struktúra, a vállalati koncentráció következménye az a nyilvánvaló, szabadalmi statisztikákkal is illusztrálható153 tény, hogy az iparilag fejlett államokban a valóban korszakos, a műszaki fejlődés, az innováció szempontjából impulzust jelentő megoldások, találmányok zöme nem a tudós „kis padlásszobájában”, hanem a tudatos innovációs politikával, fejlesztési-távlati stratégiával, s nem kevésbé kvalifikált fejlesztőrészleggel, laboratóriumokkal rendelkező vállalatok (nagyvállalatok) kollektívájában végzett, tervszerűen irányított kutató-fejlesztő tevékenység során születik. A jelentős találmányok tehát tipikusan szolgálati jellegűek.154 A magyar gyakorlatban ismételten felhívták a figyelmet arra a tendenciára, hogy a szabadalmi statisztikában tükrözött adatokkal szemben nem egy esetben szolgálati találmányként jelentkeznek olyan találmányok, amelyek nincsenek összefüggésben szolgálati kötelezettséggel, másrészt tulajdonképpeni szolgálati találmányokat magántalálmányként jelentenek be szabadalmazásra. Ez utóbbinak — eltekintve a szolgálati kötelezett visszaélésétől — legális alapját képezheti a szolgálati találmány feltalálójának szabadalmi jogunkban rögzített (és a legújabb módosítás során megerősített) „másodlagos” rendelkezési joga.155 Az előbbi esetben egy reális szükséglet nem adekvát „jogi kielégítésével” állunk szemben. A magánfeltaláló ugyanis — amint erre fentebb utaltam — gyakran keres felhasználó, hasznosító partnert. A partner (vállalat) azonban — részben jogi (iparjogvédelmi) tájékozatlanságból, részben „lélektani” okokból (a saját és külső feltalálók közötti konfliktus, érdekeltségaránytalanság megelőzésére) — sokszor szívesebben kezeli szolgálatiként a külső feltaláló találmányát is. A „szolgálativá minősítés” itt végeredményben egy színlelt szerződés, amely valóban a vállalat és a magánfeltaláló találmány-, illetőleg szabadalomátruházását palástolja.156 Elismerve a kétirányú torzítás reális lehetőségét, mégis úgy vélem, ez nem érinti alapvetően a „nagy számok törvényét”, s nem érvényteleníti a fent hivatkozott tézist, azaz a szolgálati jellegű találmányok dominanciáját. A munkáltatónak és a feltalálónak a szolgálati találmányokkal kapcsolatos érdekei részben egybeesnek, részben ellentétesek. A vállalat alapvető érdeke, hogy dolgozói minél nagyobb számban és minél magasabb értékű találmányt, a vállalati 153 így pl. az 1982. évi szabadalmi bejelentések 69%-a azOTH kimutatása szerint szolgálati, illetőleg vállalati jellegű volt. SZK 1984/2. 154Reimer—Schade—Schippel: Das Recht der Arbeitnehmererfindung, Berlin, 1964; a szolgálati találmányok kulcshelyzetére a műszaki fejlesztés jogában Id. Eörsi, op. cit. (1. lj.). pp. 164—166. 155 Az 1969. évi II. tv. eredeti megoldása szerint a szolgálati feltaláló csak a szolgálati jogosult kifejezett — és javára szóló — lemondása esetén szerzett szabadalmi igényt. Az 1983. évi 5. tvr.-rel bevezetett módosítás alapján ezt az igényt a szolgálati jogosult „hallgatása” (mulasztása) is megalapozza. 156 Lontai, op. cit. (6. lj), pp. 188. et seq.; Bacher V.; A találmányi díjazás joggyakorlatának időszerű kérdései, MIÉ Közleményei, 13. 72
