Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)

IV. Aktuális tendenciák a nemzetközi iparjogvédelem területén

feltaláló, illetőleg a nagykollektíva (népgazdaság), sőt az integrációs közösség relációjában, de hiányzik a vállalati, a mikrőszintén. Ha a gazdasági reformok során az európai szocialista országok nem teljesen azonos megoldásokat fogadtak is el, közös törekvésként állapítható meg, hogy a vállalatokat a műszaki fejlesztésben érdekeltté kívánják tenni, s ehhez képest annak finanszírozásában is növekszik a vállalati ráfordítások súlya. Kétségessé teszi azonban a vállalati érdekeltség hatékonyságát, ha — legalább részben — az ő ráfordításaikkal kifejlesztett műszaki megoldással kapcsolatban részükre semmiféle rendelkezési jogot nem biztosítanak. Az irodalom joggal mutat rá arra, hogy a műszaki információk áramlásának az árujelleg elismerésére, a visszterhesség elvére történő építése szükségképpen feltételez bizonyos fokú rendelkezési jogot.396 Ennek teljes hiánya illúzórikussá teheti a vállalatok érdekeltségét a műszaki fejlesztésben, a találmányok kifejlesztésében és oltalmaztatásában, továbbá elterjesztésében, aminek — a tapasztalatok tanúsága szerint — igen célszerű, automatikusan ható módszere a műszaki információk árujellegü forgalma. Ezt az adminisztratív-szervező módszerek teljesen pótolni kevéssé alkalmasak.

A szerzői tanúsítványi koncepció hívei arra hivatkoznak, hogy a találmányok létrehozásában a társadalmi faktorok szerepe jelentős, s így nemkívánatos azokra a szocialista gazdasági egység javára monopoljellegű jogot nyújtani. Ehhez képest a tanúsítvány az igazi, ...szocialista típusú” oltalmi forma, a szabadalom — figyelemmel gátló, monopoljellegére — „kapitalista csökevény”, amit legfeljebb a kelet—nyugati kapcsolatok érdekében kell szabályozni.

Ez a megközelítés nem tűnik megalapozottnak, sem gyakorlati, sem elméleti szempontból. Nem vitás, hogy a szellemi alkotások létrejövetelében az egyéni tényező mellett jelentős szerepet játszanak a (kis és nagy) kollektíva által biztosított feltételek, a sokoldalúan közreható társadalmi faktorok. Különösen így van ez a műszaki alkotások területén. Ebből azonban aligha vonható le az a következtetés, hogy az egyén vagy a vállalat részére nyújtott abszolút szerkezetű oltalom ellentétes a társadalmi érdekek érvényesülésével. (Analógiaként hivatkozni lehet arra, hogy az alapvető termelőeszközökön fennálló és elvileg egységes állami tulajdon elismerése sem zárja ki, hogy a vagyont kezelő — gazdasági önállósággal szervezett — vállalatok a kezelésükben álló állami vagyonnal quasi-tulajdonosként rendelkezhessenek, a közvetlen állami beavatkozást kivételessé, mintegy mögöttes biztosítékká téve.) Figyelemmel a műszaki alkotások vagyoni értékére, árujellegére, jól összefér a szocialista gazdasági és jogi koncepcióval a vállalati rendelkezési jog e vonatkozásban történő megfelelő kiépítése.397

396 Nyomatékosan mutat rá erre pl. Linden, Osterland (részletesen Bobrovszky, op. cit. (19. lj.).

397 Világhy, op. cit. (24. lj.) pp. 92. et seq.; Kővári Gy.: A szabadalom szerepe a műszaki fejlesztésben és a gazdasági versenyben, UL, 1974/12—13.; legújabban és átfogóan Pretnar: op. cit. (254. lj.) aláhúzza, hogy „... az iparjogvédelem intézményeit a társadalmi rend és nem az elszigetelten vizsgált normatív szabályozás határozza meg..ld. még W. Linden: Immaterielle Produktion und Volkseigentums-148