Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
I. A műtárgyhamisítás szakmai szemmel - Molnos Péter: H, mint hamis
Telepy Katalin, a festő monográfusa könyve utolsó fejezetének végén egy rövid bekezdésben ejtett szót a vitatott szerzőségit képekről. „A bohém háztartás egyensúlyban tartására [...] tanítványai - Belányi Viktor és Záhonyi Géza a mester irányításával, egyre másra festették az Iványi-képeket, amelyeket azután a mester csak átjavított és szignált. Nem éppen méltó dolog, de gondoljunk csak arra, hogy a tanítványok által másoltatott művek gyakorlata még olyan nagy mesternél, mint Munkácsy is előfordult.”16 Talán egykor Iványi is ezzel nyugtatta lelkiismeretét, ám az ő esetében sajnos nem beszélhetünk a klasszikus műhelymunka hagyományos mester-tanítvány kapcsolatáról: számára Belányi és társai egyszerű beszállítók voltak. Ezt támasztják alá azok a tények, amelyeket Telepy Katalin Iványi Grünwald saját kezű és hamisított képeiről című tanulmányában felsorol.17 Említést tesz azokról a Belányinak küldött vázlatokról, amelyek gyakorlatilag az egyes képek megrendelésére szolgáltak. Ezeken a rajzokon Iványi néhány vonással felvázolta a kompozíciót, feliratokkal jelezte a fontosabb színeket, s általában közölte a kép méretét és persze az elvárt határidőt is. „Kedves Barátom! Két drb. 60x50-es kis képet csinálhat Schwemmer bácsinak” - szólt az egyik felettébb szófukar levél utasítása. Vagy máshol: „Nem 4, de 5 képet csinálj Schwemmer bácsinak. Üdv Béla.”18 A történetnek tehát egy újabb szereplője is feltűnt. Schwemmer bácsiról, Iványi egykori ügynökéről Fránkel József, a korszak egyik legjelentősebb műkereskedője visszaemlékezéseiből tudhatjuk meg, hogy anyagilag támogatta az idősödő festőt, de cserébe elvárta, hogy aláírja a Belányi és Záhonyi által festett képeket. Fránkel emlékei szerint Schwemmer Adolf „rontotta meg” Márk Lajost és az idős Deák-Ébnert is, akiket hasonló módszerekkel szintén tömegtermelésre „kényszerített”. A két háború közötti évek másik kiemelkedő műkereskedője, Tamás Henrik szintén jól ismerte Iványi késői korszakának e dicstelen fejezetét. A korabeli képügynökökről írt emlékezéseiben jellemző pikírtséggel és alapos túlzásokkal tarkítva számol be a jól jövedelmező módszerről: „Iványi, akinek nagyúri életmódja mellett sok pénzre volt szüksége, tömegben csináltatta más művészekkel a képeit. Olyanokkal, akik az ő stílusát, meleg színeit, egyéni festési modorát jól tudták utánozni. így különösen egy Belányi Viktor nevű piktor és még többen. Mindig azt a szüzsét festtette velük, amelyek a megbízatás idején divatban voltak. így virágcsendélet, cigányok, cséplés stb. A megrendelések rendszerint 50-60 képre szóltak. Amikor azután a képek elkészültek, leszállították azokat Iványi műtermébe. A képeket egyenként felrakták a mester festőállványára, és a tiszta művészetnek ez a szent apostola (pedig nagyon tehetséges művész volt) néhány ecsetvonással belevitte kezének egyéni ductusát és egyben szignálta is a képeket. Nem mondom, nagy munka volt egyszerre 50 ilyen képet ily módon a műkereskedők számára vonzó cikké varázsolni.”19 A hamis Iványi-képek kapcsán azonban alighanem Fránkel Józsefre is rávetül a gyanú árnyéka. A Mai Nap 1941. március 21-i számában Bella Ödön tollából leleplező cikk jelent meg, amelyből kiderül, hogy a detektívek két nappal az újsághír megjelenése előtt házkutatást tartottak Fránkel Szív utcai házában, és ott lefoglaltak 24 hamis festményt. Volt köztük Mednyánszky, Rippl-Rónai, Csók, Szőnyi és természetesen Iványi szignójú is. A műkereskedő azzal védekezett, hogy ő is gyanútlanul vásárolta a képeket, ám szerencsétlenségére két olyan kollégáját nevezte meg forrásként, akik közül az egyik már meghalt, a másik pedig hosszú ideje Amerikában élt. A hamis képek készítője, Jancsek Antal bíróság elé került, ahol azt vallotta, 67
