Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
I. A műtárgyhamisítás szakmai szemmel - Molnos Péter: H, mint hamis
hogy a képeket valóban ő festette ugyan, de sohasem látta el azokat megtévesztő aláírással. E nagy átalakulóművész egykori állítását ma már sem cáfolni, sem megerősíteni nem lehet, annyi azonban mentségére szól, hogy az utóbbi években számos olyan, Aba-Novák stílusában festett és egyes műveinek kompozícióját követő kép bukkant fel, amelyeken valóban Jancsek szignója látható. Elképzelhető tehát, hogy így kerültek e művek a megrendelőhöz, aki utána az eredeti jelzéseket hamis szignókra cserélte. Az eredeti és hamis Iványi-képek közti különbség nehezen fogalmazható meg szavakban, az egymás mellé tett reprodukciók, s még inkább maguk a művek azonban rávilágítanak az eltérő művészi kvalitásra. Az eredeti képek faktúrája sokkal gazdagabb, változatosabb: Iványi ecsetje fürgébb és virtuózabb volt, sokat használta a festőkést is, néhol lazúrosán, néhol pedig pasztózus, vibráló foltokban tette fel a festéket. Gyakran belerajzolt, belekarcolt a friss festékbe az ecset szárával. Képeihez élmény közel hajolni, a felület tele van ropogós, virtuóz részletekkel, könnyed festői bravúrokkal. A „bedolgozók” munkái tompák, laposak, a friss ecsetjárás helyett lelketlen, elnagyolt maszatolást látunk. Ha kompozícióik követik is a megrendelő instrukcióit, éppen az hiányzik belőlük, ami az eredeti Iványi-festmények legnagyobb értéke: a felület szépsége, a megfestés artisztikuma. Egyszerű, de nem mindig alkalmazható recept a hamis képek kiszűrésére, hogy azokon szinte sosem találhatunk datálást, míg az eredeti festményekre Iványi gyakran felírta a mű megszületésének időpontját. Bortnyik korai korszakának újraalkotása az önhamisítás klasszikus esete. A jobb oldali színes, 20. század című kompozíció a madridi Thyssen - Bornemisza Múzeumban 1927-es dátummal szerepel, noha az eredeti mű a balra látható, egy korabeli reprodukción bemutatott alkotás. Bár Iványi esetéhez mérten kevésbé aggályos, mégis fontos etikai kérdést vet fel a XX. századi magyar modernizmus egyik legnagyobb alakjának sajátos „időutazása”. Műkereskedői és művészettörténészi berkekben régóta ismert tény, hogy Bortnyik Sándor - Kassák Lajoshoz vagy éppen Chagallhoz, De Chiricóhoz és Hans Arphoz hasonlóan - idős korában számos korábbi 68
