Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
Az áramszolgáltatás története - Áramszolgáltatás a magánvállalatok idején
áramot termel. Ezen gépegységek már a Berzenczei-utcai telep második részét képező új gépházban kerültek felállításra. A gépteljesítmény növelésével természetesen szükségessé vált a kazántelep növelése is, aminek folyamán először a lebontott 3 darab Tischbein kazán helyére 2 darab Danubius Rt. gyártmányú Babcock-Wilcox kazán állíttatott fel, egyenkint 305 m2 fűtőfelülettel, 45 m2 túlhevítő felülettel, 5-12 m2 rostélyfelülettel 12 att nyomású, túlhevített gőz termelésére, óránkint 4900 kg. gőzfejlesztőképességgel. Az új kazánházban pedig 2 darab, az 1908. évi beszerzésűvel azonos Babcock-Wilcox gőzkazán állíttatott fel. Az 1911. és 1912. évek folyamán a terhelés állandó növekedésének megfelelően egy-egy Láng L. Gépgyár Rt. gyártmányú, Zoelly-rendszerű, 10.000 lóerős turbina helyeztetett üzembe és végül 1915. év folyamán 1 darab Escher-Wyss gyártmányú, 10.000 lóerős turbina. Ezzel kapcsolatban a kazántelep is kibővíttetett a legutóbbi beszerzésűhöz hasonló 8 darab gőzkazánnal. Ezzel a bővítéssel a telep gőz- és áramfejlesztő berendezése tulajdonképen el is érte azt az állapotot, amilyennel a főváros annakidején átvette, mindössze a fejlődéstörténet teljessége kedvéért kell megjegyeznünk, hogy a telep egyenáramú energiaszükségletének fedezése végett a legelső években felállított két dugattyús gőzgéphez tartozó váltakozóáramú generátor kicseréltetett egyenáramot termelő dinamókkal. Ezen célra addig a legutóbb beszerzett és VIII. számmal jelölt turboaggregátum helyén 2 darab áramátalakító szolgált, amelyeket éppen az új egység elhelyezhetése végett le kellett bontani. A gőz- és áramfejlesztő berendezés fejlődésével lépést tartott a telep segédberendezéseinek fejlődése is. Már a legutolsó nagyteljesítményű dugattyús gőzgép üzembehelyezése idején sem volt képes a telep vízellátására szolgáló kút a szükséges vízmennyiséget szolgáltatni és ezért meg kellett építeni a dunai vízkivételező művet, amely 1902-ben létesült. Ezt a vízkivételező művet az 1909. évben tovább bővítették, hogy a várható későbbi fejlődés vízszükségletét is elláthassa. A vízműtől a vizet négy csővezeték vezeti a telephez. Ezen többvezetékes megoldás a mű vízellátásának biztonságát szolgálta. A sűrítőkből kilépő melegvíz kezdetben a fővárosi csatornaberendezésen keresztül távozott, 1907-ben azonban, amikor ez a vízmennyiség rendkívüli módon megnövekedett, megépült a kidobó vezeték, amely a melegvizet a Dunába vezető 2 darab betoncsőből áll. Magas vízállás esetén átemelő szivattyútelep távolítja el a melegvizet. A telep indulásakor felállított 3 darab Derveaux-féle víztisztító és vízlágyító készülékhez az 1899. évben 1 darab Reisert-féle gyorsszűrő, 1900-ban egy újabb Reisert-féle gyorsszűrő, 1903-ban 1 darab Derveaux-féle vízlágyító és végül 1914-ben 2 darab Bollmann- féle gyorsszűrő csatlakozott. A Derveaux-féle vízlágyítók összes teljesítőképessége 37-5 m3/ó, a gyorsszűrőké pedig 92 m3/ó. A kazánok táplálásához szükséges szenet kezdetben lóvontatású kocsival szállították a telepre és fészerekben tárolták. 1911. óta a lipótvárosi pályaudvarra csatlakozó vágányon vasúti kocsikban szállíttatik a szén a telepre, ahonnan az vagy csillék útján kerül az I. számú kazánházba, vagy pedig az 1915-ben létesült két széntölcsérbe adagoltatik, ahonnan egy-egy serlegmű emeli a II. számú kazánházba, a kazánok kezelőfolyósója felett elhelyezett szén- tartányba, hogy onnan szénlevezető csöveken keresztül legyen a kazánok garatjába vezethető. A szénszállítás a II. számú kazánházba tehát a jelentéktelen mennyiségű lapátolástól eltekintve — ami vagónbuktató híjján a vagonok kiürítésével kapcsolatos — automatikusnak tekinthető. A szénszállítással kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy míg a telep üzembehelyezése idején kizárólag külföldi szén tüzeltetett el a kazánokban, addig a láncrostélyok 27
