Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
3. kötet - Az inga és központfutó gépek
A központfutó erőnek alkalmazása. 53 A központfutó szárítógép (nyirok-szellőző) a központfutó erőt még közetlenebbiil használja fel. Vegyünk egy nedves rongyot, melyet meg akarunk szárítani. Nem fogja-e ez nedvességének egy jó részét már azzal elveszíteni, hogy gyorsan hajtottuk körbe, megráztuk, a hogy lerázzuk az esőverte kalapról a vizet lerázással ? Már pedig a központfutó gép, mely a legtöbb esetben szárítógépül használtatik, egészen olyan működésű, mint amott a karral való ide-odahajtás, csakhogy valamivel szabályosabb s nagyobb erővel s sebességgel megy végbe, mi által természetesen tökéletesebb a siker is. Az ily szárító lényegében nem áll másból, mint egy üres dobból A A (68. ábra) mely fogas kerekekkel s bájtokkal B gerendiije körül gyorsan forgó mozgásba hozatik. Rajzunkban a közlő géprészek a D D' I)" szijkorongokkal jelez- tetnek, melyek egyje-egyje az E E' E" fogas kerekek egyikével vau kapcsolatban. A váltakozás a legkülömbözőbb módon történik, mivel az F F' F" fogódzó kerekek fogaik száma szerint kü- lömböznek az E E' E"- étől. G laza görgő, melyre a szij akkor tétetik, ha a doh megállítandó ; H a hajtószíj vezetéke. A dob falai a szerint, hogy szőtt kelme, gyapjú, festett fonál, bőr vagy ilyesmi szárítandó, vagy átlukgatott rézbádogból vagy mint a czukorgyárakban, a hol, a szemes nyersczukornak a közébe kevert szörplétől való megtisztítása forog fenn, finom szitaszerű szövedékből való. A dolog vele igen egyszerű. A fő az, hogy a nedves anyagok lehetően egyenletesen a dob falai mellé halmoztassanak, mire ez gyors forgásba hozandó. A nedvesség kifelé igyekszik s a dobfalbeli nyílásokon kihaj- tátik, mi alatt a visszamaradó tartalom kemény tömeggé összesajtolódik. E gép munkája oly tökéletes, hogy vele azt a hatást érni el annyi perez alatt, a menyi óra kellene a rendes utón történő szárítással. Habár a központfutó gép magában nem oly fontos készülék, hogy feltalálása a tudományos vagy technikai fejlődésben valami korszakot képezett volna, e helyütt különös jelentőségűvé vált ránk nézve azonban az által, mert alkalmat nyújtott a természetes tünemények s nevezetes erőnyilvánulások egy terén szétnéznünk, s újból tudatosságot szerezhetünk általa ama csudás kapcsolatról, mely minden természetbelit összbangzatos egészszé foglal össze. \v • V- • \ \ V' X- ■ \\v \ vNXs\x'X^nXNn.''.'^x n 68. ábra. Központfutó szárítógép.