Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - Az illó olajok és az illatszerek
Az illó olajok. fűszerek véghetetlen gazdagsága. Az elpusztult atlieneiek annyira mentek, liogy a test különböző részeinek különböző íreket használtak, így pl. míg az arczot pálmaolajjal dörzsölték be, a karokat fodormenta-balzsammal kenték, a hajakat majoránnából való illatszerrel, az álkapcsot s nyakat a mezei kakukfű illatával stb. Az illatszerekkel való pazarlás végre annyira ment, hogy a törvényhozók kénytelenek voltak törvényt hozni ellene, s Rómában, a hol a túlzást is túlhajtották, a Görögországból átszármazott divat annyira elfajult, hogy Nero nejének, Poppaeának temetésén több füstölő szert égetett el, mint a mennyit akkor Arábia egy év alatt termesztett. Arábia volt akkoron a jóillatok fő szállítóhelye s a tömjén az az anyag, melyen az akkori arabok annyira fölgazdagodtak. Az arabok már előbb úgy látszik közvetítették egyrészt az indiai népségek, másrészt az egyiptomiak, asszyrok, phöni- czieiek, babyloniak közt a kereskedést, s félszigetök kedvező helyzete által támogatva, monopolizálták az Európa s a Kelet közti kereskedelmi összeköttetést, Nevezetesen a sabaeiek s gerrhaeiek voltak azok, kik kizáróan tömjénnel kereskedtek. E mézgát, e legrégibb illatszert, melyet a kultúrában elődeink használtak, Plinius szerint Sihr tartományban termett és Sabotából (Sibamból), a hol Sabis isten papjai kivették belőle a tizedet, szállíttatott odább. Csak a Perzsiába s Babylonba küldött karavánok jártak más utat. A tömjénkereskedés által az arabok Hormuzon át Indiával jöttek kereskedelmi összeköttetésbe, a mennyiben az ottani fűszerekkel megismerkedtek s termékeikért fűszereket : fahéjat, kassziát stb. cseréltek be s hazatértökben magukkal vivék és Európába juttatták el. Ekképnagy forgalom keletkezett, melynek súlypontja fűszerekben rejlett. A római császárság elenyészte a népek összeköttetéseit megszakítá, mert a fűszerkereskedésnek a kereszténység tanai, melyek az érzéki élvezetek megvetését tolták első időben előtérbe, nem igen kedveztek. Csak a XY. században lendült az ismét föl, s kivált a XVII. és XVIII. században, nevezetesen a franczia királyok fényes udvarában, az illatszerek oly figyelemben részesültek, melyek nevetséges túl- hajtottságukban az ó-kor szokásaira emlékeztettek. E korból való a pomadé név is, melyet e piperetárgy sajátságos készítéséből származtatnak. Egy ideig ugyanis a rothadó alma (pomme) szaga volt divatban s hogy ezzel szagosítsák magukat, a rothadásnak induló almákat, melyek húsát szegfűszeggel, fahéjjal s ilyfélével tele tűzdelték, megreszelték s zsírral elkeverték, a mely keverékkel aztán hajukat kenték. Az a törekvés : újjal feltűnni, a divatnak újabb változatokat nyújtani, abban az időben, különösen XV. Lajos alatt, talán még nagyobb volt mint ma, ámbár ma az illatszer gyártás sokkal magasabb fokon áll, mint korábban, de a nagy közönség elveszíté iránta érzékét. Ránk nézve itt azzal az érdekkel bír készítési módjuk, mert alkalmunk nyílik a tudomány s a technika nem egy fontos kérdését megvilágítani. Első sorban az anyagok oly osztályával foglalkozandunk, melyeket a virágok, gyümölcsök s más szerves termékek illatos voltának leggyakoribb anyagi okának kell tekintenünk. Az illő olajok annál inkább is érdemesek figyelmünkre, mert érdekes maguktartásuk tüzetes tudományos vizsgálódásokra ösztönözte a tudósokat s ezek által meglepő ehemiai folyamatokat derítettek ki. Ennek bizonyságául, a dolognak elébevágva, csak azt említjük meg, hogy a kellemes keserűmandolaolaj-illat a lovak s marhák vizelétéből sokkal olcsóbban állítható elő, mint magukból a mandolákból, sőt hogy épen oly jól, a mindennek inkább mint jóillatúnak mondható kőszén- kátrányból is készíthető ; s ha visszaemlékezünk ama termékre, a mely a bűzös Találmányok könyve. IV. 25 |?3
