Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - A sörfőzés
Az eczetgyártás. 131 bornak majd minden alkotó részeivel bir, melyek a boreczetnek az ezt jellemző kellemes szagot kölcsönzik ; 2. pálinJcaeczet (mesterséges boreczet) ; 3. gyiimölcseczet, mely az alma- s körte-csingerből készül ; 4. sör-, maláta- vagy gabnaeczet, a mely a komlózottatlan sörlé terméke ; 5. czukorrépa-eczet s 6. faeczetből készülő táblaeczet. Az eczetgyártás régibb módja utánzása a bor, sör s általán az erjedt folyadékok megsavanyodásának, némi az eczetképződést előmozdító s nemesítő módosításokkal. Ilyenek az alkalmas, legalább 20° C. meleg alkalmazása, a savanyítandó folyadék bő s benső érintkezése a levegővel s az úgynevezett eczetsavélesztővel. E módszert a boreczetnél követik, de másféle anyagokra is alkalmazható. Rendszerint tölgyfa-hordókat használnak, melyeket forró eczettel besavanyítanak. Végül minden hordóba 1 hectoliter bort öntenek ; nyolcz nap múlva ismét 10 litert s így folytatják lietenkint a felöntést, a míg az «ágyashordó» két harmad részében megtelt. Az utolsó felöntésre 14 napra az összes bor eczetté vált. Az ágyasról ekkor a felét lefejtik s mint kész eczetet eíteszik; a borfelöntést s a kész eczet lefejtést azonban tovább folytatják. Egy ágyashordó gyakran 6 évig is szolgálhat folytonos eczet- gyártásra, a mikorra annyi élesztő, borkőüledék, eczetseprű stb. rakódott le, hogy a hordó tisztításához kell látni. Ekkor újra használható ugyanarra a czélra. — A hordók 4 akósak, felső fenekükön két lyuk van, egyik a felöntésre, másik a levegő kibocsátására. E nyilások egyszersmind a levegő keringésére is szolgálnak. E hosszas folyamatot Boerhave hollandi orvos 1720-ban akkép javítá, hogy két fennálló s szölő- kocsánynyal telt hordót, melyek egyike egészen, a másik félig töltetett meg borral, felváltva működtetett. A folyadékból kiálló, bortól nedvesített kocsányok a légköri levegőnek bő érintkezést nyújtottak. Az eczesí- tést azonban in ég siettette az, hogy a két hordó tartalma egymásba átöntetett, mi által a szesz tökéletes érintkezésbe jutott a légköri levegővel s készre képződött eczetsavval. E módon az eczesítés negyedrész annyi időbe került. E Boerhave-féle eljárást az angolok tovább fejtették s ekkép létesült az úgynevezett angol gyártási vagy gyorseczetgyártási mód e század második tizedében. A hozzávaló eczetkádak (67. ábr.) sajátságos szerkezetűek, 1—3 méter átmérőjüek s 2—4 méter magasságúak, alsó fenekük felett 20—30 cméter magasságban lukak vannak fiirva egymástól egyforma távolságban (a szelelőlikak), mintegy Vs méternyire az alsó fenék fölött van egy másik szitásán átlukgatott fenék, a melyre a bükkfaforgácsokat halmozzák, a kád felső szélétől 15—20 centiméternyire alúl maradva. A forgácsokat alkalmazásuk előtt kilúgozzák s aztán megszárítják. Belérakosva lévén a forgácsok, neki fognak a savanyításhoz. E végből megmelegített eczetet öntenek a forgácsokra. Az így savanyított kád 24 óráig fedve marad, hogy az eczet- pára a forgácsot jól átjárja. A kád felső széle alatt 18—24 centiméternyire egy fa szitafenék van, melynek likai tollszár vastagságúak. Hogy az eczet-anyag e likakon vékony sugarakban ömöljék a forgácsokra, a likakba vékony zsinegeket eresztenek, melyek alúl vagy 3 centiméterre lógnak ki, s felül göcsösek, melyekkel a likat befogják. E zsinegek felduzzadnak, ezzel a nyilast megszűkítik, hajcsövességüknél fogva magukba szívják az eczetanyagot s alsó végükről rácsöppentik a forgácsokra. A szitafenékben továbbá van még 5—8 nagyobb fúrt luk, melyeken a kád alsó nyí17* 67. ábra. Eczetágyas.
