Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
3. kötet - A hangszerek
284 A hangszerek. gésre indíttatnak, keletkezik használható hang. De nem minden darab deszka alkalmas hangfenéknek. A fa kidolgozása s kiválasztása kivánják a legnagyobb gondot. A hangfenék a zongora alakja, s a lmrozat szerint alkalmazott vékony fatáhlás lap, mely felül egészen sík, fonák részén azonban számos külömbözö alakú ráenyvezett faléczczel van összetartva. Felül csak egy lécz van igen kemény fából ráillesztve a húr aggató közelében. Ez a húrláb, mely fölött a feszített húrok erősen neki feküdve mennek végig, s nyomásuk egy részét rajta fejtik ki. A hangfenék anyaga legtöbb- nyire szemelt gyantahijas fenyőfa. Fémből való fenékkel is tettek kisérleteket, de a belőle kelő hang rikító, hasgató. Egyenes erezetű fát választanak hangfenéknek, s úgy róják össze, hogy a mély hangok alá vékonyabb, a magasabbak alá vastagabb fenékfa jusson. A hangfenék vastagságára nézve a diskanttól a basszusig haladó fogyatékosságon kiviil mértékül szolgál még az erősebb vagy gyöngébb húrozat, s a hangszer nagysága. A hangfenék szokásos vastagsága s/s s 1 centiméter közt változik. Az alul alkalmazott bordák, 2—3 centiméternyi vastag léczek, adják meg neki a kellő merevséget, s az egyenletes rugalmasságot. Számukra s irányukra nézve nincs állandó szabály ; az utóbbira nézve tekintettel vannak arra, hogy ahangfenékfa évgyűrűit lehetőleg keresztezzék. A. mechanismus. A húrok megütésére szolgáló kalapácsok a zongora igen fontos részét teszik ki a melynek javitásán, tökéletesítésén igen sokan igyekeztek. Csak annyira terjeszkedhetünk itt ki a verőműre, a mennyi a tájékozástatásra nézve elegendő. — A kalapácsok billentyűi lágyfából készült kettős emeltyűk, melyeknél különösen a forgó- vagy mérlegpont a fontos. Lécz ez, melybe lapos peczkek vannak beverve, s egy hasadékon a billentyűbe mélyednek. E mérlegpont elhelyezésétől függ főkép a keményebb s lágyabb játék, de sok attól is, mennyire mélyed le a billentyű (mintegy 3A %, -re) az ujjak billentése alatt. A verőmű legrégibb meclianismusa a Cliristofalié, melynek szerkezetét a 322. ábra mutatja. Itt ab a billentyű hátulsó része, mely, fölemelkedtében az e körül forgó cd ellenemeltyűt az / lökővei megemeli, s a g tompítót egyidejűleg a hi húrtól eltávolítja. A lökő a laposra vert k drótra támaszkodik, s az l rúgó tartja meg. A tulajdonképi m kalapács az n kalapácsbugával mozog az o kalapácsvaczokban ; p-\el keresztezett zsinórok vannak jelölve, melyek közzé be vannak fogva a kalapácsok. E szerkezet idő jártán, mint mondók, sokféle módosulást szenvedett, melyek bécsi, angol stb. mechanizmus nevezet alatt ismeretesek. Ujabbkori az úgynevezett ismétlő szerkezet, mely Erard hírneves párisi műterméből ered, s melyet Liszt Ferencz tett nevezetessé. Minden egyéb szerkezetnél ugyanis a billentyűnek a megbillentés után teljesen ismét vissza kell pattannia, mielőtt újból meg lehetne ütni, mert’a lökőnek mindannyiszor a kalapácsot támadó pontjára kell visszaállnia. Az ismétlő szerkezet azonban lehetővé teszi, hogy egyazon húrt gyorsan egymásután megüthetni, ha billentyűjét csak 2—3 milliméternyi emelkedésre is bocsátjuk szabadon. Ez a művésznek a trilla kiverést lényegesen megkönnyebbíti. Ilyféle ismétlő szerkezetet mutatunk be a 323. ábrában. 322. ábra. Cristofali-féle kalapács.
