Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A szövés
182 A szövés. fogva létezett vászonkalló. — Posztógyárak a 16-dik században, olyak legalább, melyek finomabb készítményt szolgáltattak volna, nem igen léteztek ; a privigyei egyedül darócz s úgynevezett abaposztót készített, a melynek a földmívesek közt nagy kelendó'sége volt. Hasonlók voltak készítményeikre nézve a többi szepesi városokban is, és Keszthelyen, Kőszegen stb. létező posztógyárak is, mely utóbbiak a 17-dik században állíttattak. Különösen Kőszegen a lakosság nagy része már ekkor is posztókészítéssel foglalkozott. A Szelepcsényi György érsek által Gombán, Pozsonymegyében, felállított posztógyár készítményei oly finomak valának, hogy akármely hollandi vagy angol gyáréival kiállották az összehasonlítást. E végre <5 a finom gyapjút külföldről szállíttatá, sőt nemes fajú juhokat is nagy számmal hozatott be. 1776-ban emelt Mosonyban posztógyárat Krisztina főherczegnő. E gyár számára a környékbeli helységek fontak s 60 személy dolgozott a gyárban. Készítményei posztóból, flanellből állottak. 1767-ben vetette meg a gróf Forgách család alapját a gácsi posztógyárnak. Gyapotkelme gyárat az 1711—1780 közti kor kettőt hozott létre. Az első e nemben volt a sasvári kartongyár Nyitramegyében, melyet 1754-ben Ferencz király, Mária Terézia férje, állíttatott. A másikat bizonyos Fáikét emelte többek társaságában Cseklészen, Pozsonymegyében 1766-ban; a szükséges gyapot Bécsből került. Mindjárt felállítása után ez nagyobb hírre s virágzásra jutott a sasvárinál; fiókintézetei voltak : Köpcsény, Bazin és Győr ; ezek szolgáltatták a fonalat. A 18-dik század derekán vászongyáraink közt nevezetesbek valának atepliczi, poprádi, bélai, fülki, szombathelyi (Szepesben), melyek készítményei legközelebb jártak a külföldéihez. Különben az egész országban, a nagyobb városokat kivéve, alig volt ház, hol házi szükségletre nem fontak, s helység, hol néhány takács nem létezett volna. Mindössze mintegy 16 millió, magából Szepesből 6 millió rőf vászon került a kereskedésbe évenkint. Említésre méltó ez időből Csis András lőcsei polgár s ügyes takács új találmányu szövésmódja, mely által különféle ábrázolatokat, czímereket stb. lehetett akármiféle anyagú szövedékbe beszőni s egyáltalában az ú. n. sávolyost tökéletesebben készíteni. József császár a föltalálót azért a buzgalomért, melylyel a szövésnembe a honi ifjúságot beavatni törekedett, nemcsak szabadalommal, hanem pénzsegéllyel is ellátta. E század elejéről Horváth Mihály még egy feltalálóról tesz említést ; ez Perger, kecskeméti műtakács, ki igen szép szövőgépet talált volt fel. A selyemtenyésztés és gyártás nálunk III. Károly s derék tábornagya Mercy érdemei közé számítandó. Ez a «temesi bánság» minden helységeiben ültetett eperfákat és pedig oly nagy buzgalommal, hogy midőn néhány csemete a fiatal ültetvényekben megsértetett, halálos büntetést is hirdetett azokra, kik ilyen kárt szándékosan tennének. A fák megerősödése után, alkalmas egyéneket hozatott külföldről a selyemhernyók kezelésére s annak a nép közt is elterjesztésére. Nemsokára ezután gombolyítót (filatoriumot) és gyárt emeltetett Verseczen s Temesvártt és ez utóbbi szép szöveteket kezdett szolgáltatni. Később a bécsi bank elnyomta, nehogy az osztrák gyárakkal vetélkedésbe álljon. A kincstár is állított fel egy selyemgyárat Bellováron, mely összesen liarmincznyolcz szövőszéken dolgozott. Verseczen, Pan- csován s Eszéken pedig gombolyítok állottak, 1781-ben József császár ó Budán oly nagy selyemgyárt állíttatott fel Zaneri Bertalan felügyelete alatt, hogy egy kerék 4240 orsót tőn mozgásba. Volt selyemgyár Csabán, Békésmegyében, hol igen sok szalagot s más kelmét is gyártottak, mik mind színökre, mind tartósságukra kiállották az összehasonlítást a külföldivel. Valamint azonban a tenyésztést, úgy a gyárakat is megakasztá a kitört ozmán háború s részben végkép meg is szünteté.
