Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A tűgyártás
74 A tügyártás. Minthogy e munka után a csúpok el vannak hajladozva, ki kell azokat egyenesíteni. E czélból 5—6000-et fognak egy nyalábba, melyre egy pár vasgyíírűt tolnak. E megabroncsolt nyalábok, a fém lágyítása miatt, gyengén bevíttetnek, s aztán két aczéllemez közé szoríttatnak, melyek egyike szilárdan fekvő, másika szabadon mozgatható, s ezek közt egyenessé görgítik (101. ábra), úgy, hogy ez utóbbit, melyre nehéz teher súlyosodik, néhány munkás fogantókkal (Handhabe) ide-oda húzza. A lemezek egy-egy pár hosszhasítékkal vannak ellátva, melybe a szorítógyíírűk mélyednek, úgy hogy a felső lemez nyomása csupán a csápokat éri. E lemez, az egyengető vas (Streicheisen, rubber), ingaként lóbálódzó kankalékon (Schwengel) lóg, s az egész készülék igazítógép (Eichtmaschine) nevet visel. Erre következik a csúpok két végének kihegyesítése (Ausspitzen, empointer, pointing). Ezt finom szemcsés fövénykő-köszörűn végzik, mely gépszíjjal sodró gyorsasággal kering ; egy perezre 2000 keringést számítva tartanak szükségesnek, hogy a hegyek jól sikerüljenek. A kő mellett ülő köszörűs, a huzalok finomságához és a saját ügyességéhez képest, fölkap egy, két vagy több tuczat huzalt és végeiket kiterjesztve tartja a kőre, mi közben hüvelyk- és mutatóújjával azokat ide-oda forgatja, hogy minden oldalról érintkezzenek a kővel. A hüvelykújjat bőr fedi. A rozsda elkerülése miatt e köszörülésnek szárazon kell történni, miért is a keletkező kő- és fémpor a munkát a köszörűsre nézve ártalmassá teszi. Ez ellen úgy tettek, hogy a követ palásttal látták el, mely alól csak a kő egy darabja látszik ki. A lég- huzam, mit a gyorsan forgó kő előidéz, a port beléragadja a palást alá és egy levezető csövön beviszi egy zárt kamarába. Különben e munkát is egészen gépileg végeztetik már, és egy ember elég négy köszörűgéphez. Sík lapra letett csúpok ugyanis két kaucsuklemez közé kerülnek, ezek közt tovább hengeríttetnek és a közben a sebesen forgó köszörűkővel érintkezésbe jutnak. Gyakorlott köszörűs egy napon 15.000 csúpot, tehát 30.000 tűt hegyez ki. A kihegyzés után két eljárási módot követnek. Néhutt a huzaldarabokat ketté vágják, másutt egy darabban hagyják, mindkét esetben azonban következő a munka : a lapítás (Pflöcken, palmer, flatening) vagyis a tűk tompa végének szánt résznek kiszélesítése. Ez szabad kézzel történik egy kis vasüllőn megfelelő kalapácscsal, még pedig rendkívüli gyorsasággal. A munkás baljába mindig egy pár tuczat csúpot fog hegyüknél fogva és könnyű, sebes ütésekkel kilapítja a kívánt alakra, egy-egy ütéssel mindig nagyobb számú huzalt találva. A végek azonban a következő munkára, az átlyukgatásra, nagyon megkeményednek, miért is a tűket előbb ismét gyöngén ki kell hevíteni és lassankint kihűteni. A tű fokát vagy kiverik vagy kibökik ; a közhiedelem ellenére a fokot sohasem fúrják; a fúró csak a kikészítésnél jő használatba. A hagyományos átverési mód két munkával jár: a kiveréssel vagy szemzéssel és aztán a kibökéssel. Az előbbi abban áll, hogy a tűt hátsó végével egy felálló aczéltőre fektetik, mire kalapácscsal ráütnek. Ezzel mélyedés keletkezik, mely ha teljesen át van törve, a fokot képezi .(102. ábra). Ez áttörés vagy kibökés oly módon történik, hogy a tűt egy kis ólomtuskóra fektetik, ponezot irányoznak a jelzett helyre és egy kalapácsütéssel a lik teljesen át van verve. A kieső aczélszem az ólomba tapad, s a tű a bökőponezon akad. Ez most egyszersmind fogantó szolgálatot tesz 102. ábra. Kettős tű a szemzés után. 101. ábra. Készülék a tűk egyenesítésére.
