Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
68 A vas és a vasipar. szót, kőszenet vagy fát használnak, mely utóbbit azonban előbb fel kell aprózni és megaszalni. Más anyagok : tőzeg, barnakőszén, melyeknél az előző aszalás el nem kerülhető, nem használhatók biztosan és már többnyire nagy hamu tartalmuknál fogva sem alkalmasak tüzelésre. Az ily csekélyebb értékű tüzelőanyagok ellenben használhatók a kavaró- és hegítőpesteknél, különösen az úgynevezett gáztüzelés (Gas- feurung, chauffage au gaz, beating by gas) életbe léptetése óta, melyhez a legsilányabb anyagot s mindféle apró hulladékot lehet fölhasználni. Ez érdekes tüzelőmódszer, mely még csak 25 éve van gyakorlatban, nemcsak a kohászatra nézve, hanem az összes technikumra oly fontos, hogy a legjelentősebb technikai haladások közzé számítandó. Röviden kifejtjük itt ennek mibenlétét, s minthogy a tűzzel dolgozó iparágak e tüzelési módot már is elsajátították, adandó alkalmakkor, pl. az üveggyártásnál, egyszerűen csak ide vissza fogunk utalni. A gáztüzelés eszméje abban az időben keletkezett, midőn, bár siker nélkül, arra törekedtek, hogy a nagyolvasztó gázait a kavaró és hegítőpestek körül hasznosítsák ; e tüzelési mód abban áll, hogy hasonló, de jobb minőségű gázokat, mint a minők a nagyolvasztóból kerülnek, oly mértékben a mennyire szükség van, szándékosan készítenek és a korábbi liáborodásoknak és bizonytalanságoknak vele egyszerre véget vetnek. A gáztüzelés főeszköze a i/dzfejlesztü (Gasgenerator). Ez voltaképen nem egyéb, mint egy aknaszerű tűzhely, mely szorosan a munkapest mellett, a Symmens- féle regenerátoroknál azonban 100—200 méter távolságban, van elhelyezve. E pestbe a kellően felaprózott s száraz tüzelőanyagokat fölükül töltik be ; mivel pedig a töltőnyiláson gáznak nem szabad elszállni, olyféle készülékkel van ellátva, mely kettős zárást tesz lehetővé, vagyis olyannal, mely magában bevévén a tüzelőanyagot, azt csak akkor engedi a gázfejlesztőbe leszállni, midőn a felső (külső) nyilas be van zárva, mikor egyúttal az alsó (belső) fedél megnyílik. Az anyag a fejlesztőt jókora magasságig tölti meg, és ez a folyamatra nézve lényeges. Legalján van egy szituiul< (Schürloch), rendesen egy kis fújtató is. Itt szítják tehát a lángos tüzet, mely azonban nem igen terjed nagyon magasra, sőt inkább itt csak a fejlesztett izzó gázok vonulnak fölfelé, és annyira felhevítik a töltést, hogy abból éghető gázok — szén- hydrogén — párolódnak le, mi alatt egyidejűleg az alsó tűzben fejlett szénsav az izzó töltésen áthaladva, tiszta szén fölvétele által, szénoxyddá, tehát szintén éghető anyaggá lesz. A gázfejlesztő terméke tehát jobbára éghető gázok keveréke, mely vagy egy rövid csatornán át felül oldalvást vezettetik el és be a munkatérbe, vagy még előbb egy kamarába jut, hogy ott megmeneküljön a magával ragadt portól, hamutól. Mielőtt azonban a gázok a pestbe bocsáttatnak, egy csapat fuvókán (Düse) át elkeverik levegővel, melyet vagy hidegen fújtatnak be, vagy legtöbbnyire előbb hevítenek a légcsőben, mely többszörösen kanyarodva a ï>est kürtőjében van helyezve. Azon a helyen, a hol a lég betolul és az égés föltételét, az oxygént beöm- leszti, fellángol a gáz, és úgyszólván annyi nagyszerű forrasztócső-láng csapódik a munkatérbe, a hány a fuvóka. A lángrakapás néha a robbanásig fokozódik, a mint az oly keverékeknél, melyek a durranó gáz egy nemét képezik, máskép nem is lehet. Ez eshetőségnek számos kifelé csapó szeleppel veszik elejét, melyek a keverőkészülék és gyulótér falában vannak. Korszakot alkotó ujitás az 1852 óta alkalmazásba vett Syemens-féle gáztüzelés, mely Salgó-Tarjánban öt éve a liegitő pestek mellett hathatós eredménynyel működik. Régi kohászati tapasztalat ez, hogy közönséges hőmérsékletű gázok ha szintoly mérsékletű léggel égethetnek el, alig adnak a veresízzásnál nagyobb hőmérsékletet ; de ha előbb a levegő legalább is 200—300 fokra hevittetik, a hő szaporodása oly nagy
