Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
Az aczél. 69 fokú, mely a gázok hevítésére használt tüzelőanyaggal semmi arányban sem áll. Syemens rendszerénél pedig nemcsak az elégés alá kerülő levegőt, hanem a gázokat is hevítik 600—800 fokra, Syemens t. i. mindazt a hőt, mely a tűzhelyekben fejlődik, a tűzhelyeknek fokozott hevítésére használja fel, a mennyiben a tovavonuló lángot nagyfelszinű kamrákba gyűjti, itt a magukkal elragadt melegtől megfosztja és csak ezután engedi, hogy a kéménybe vonuljanak. Ha tehát két olyan kamarapárt gondolunk, melyeknek egyik párján épen akkor vonul át a tűzhelyből jövő, tovaszálló láng, a midőn a kamrák másik párján az elégés alá kerülő gáz, és az elégést tápláló levegő megy át, és ha a két kamrapár ellentétes működését időnként, pl. félóránként váltakozónak képzeljük, akkor ez uj rendszerről könnyű fogalmat alkotnunk. Ez élesztő fűtéssel aratott siker oly nagy, hogy bátran állíthatni, ho*gy ez a vas és aczél- olvasztás fejlődésére nagy hatással leeud. A gáztüzelésnél még kéntartalmú tüzelőanyagok is használhatók minden kár nélkül, mert a kéngőzök a gázlángban biztosan elégnek kénes savvá ; ez pedig a fémre nem gyakorol semmi befolyást. Az aczél. Az összes mai vasipar alapja a nagyolvasztóból kerülő nyersvas; ebből lesz, mint láttuk, a kovácsvas, és az aczél egyaránt készíthető az egyikből, mint a másikból. Mint már elől említők, a kis kemenczékben történt régi olvasztási mód szerint az ezekből került vas mindig többé-kevésbbé aczélnemű volt ; ha tiszta az érez sok szén és idő ráfordításával és sok hulladék áldozásával ez egyenes utón is elég jó, ha nem is kemény aczélt nyerhetni. Azért ismerték már az ókorban is igen jól az aczélt és azt, miben különbözik a lágy vastól ; tudták, hogyan kell vele elbánni és mikép kell edzeni, ha nem is bírtak maguknak számot adni természetéről és keletkezéséről. Mai napság ez az egész régi kisipar, mely jelenlegihez körülbelől úgy viszonyúk, mint az egyszerű házi szövés a gépi szövőszékhez, tűnőben van és csak oly országokban teng-leng, a hová az új munkáltatási mód még be nem köszöntött. De bár a természettudományok szárnyai alatt nagyranőtt technika az aczéllal és vassal egészen máskép, öntudatosabban és nagyszerűbben bánik el mint hajdan, épen az aczélról felállított elméletek még nincsenek tisztázva, mert még nem sikerült teljesen, a rá vonatkozó sokféle gyakorlati tapasztalatokat határozott szempont alá csoportosítani. Az, hogy a tiszta szén a vasban szerepet játszik, bizonyos, de tudjuk egyszersmind azt is, hogy különböző más elemek, legyenek ezek bár a legcsekélyebb mértékben is a vassal vegyülve, annak szintén kölcsönöznek keménységet és aczélnemű tulajdonságokat. A kova (silicium) pl., a mely nem bír fém tulajdonságokkal, a tiszta szén mellett a legtöbb aczélfajtának egy kis alkotórészét képezi, s azt tartják, hogy ez az aczél keménységét némiképen növeli. Ép így áll a dolog a mangánnal, melyből az aczél nagyobb mennyiséget megbír, s a mely, a nélkül, hogy a terméknek jelenléte által ártana, még tisztítószerül is tekinthető, mint a mely más ártalmas anyagokat, minő a vilió és kén, clillaszt. A mangántartalmú vasköveket azért nagyon is szeretik az aczélgyártáshoz használni. Ebből az ezüst-, nikkel-, rohdium-, wolframaczél stb. elnevezések értelme nyilván való; azt értjük meg belőlük, hogy az illető fémből egy kis rész szándékosan hozzá van keverve az aczélhoz a végből, hogy minősége javuljon. Ez ötvözeti kísérletekből azonban nem származtak jelentős és kétségbe vonhatlan sikerek; egyikről másikról csak rövid ideig volt szó, talán csak az 1856-ban elsőbben felmerült wolframaczél tesz az alól kivételt. Az aczélhoz 5 százalék wolfram téve, nagyon emeli annak keménységét s szilárdságát s túl tesz a legjobb angol öntött aczélon. Egy ideig sok is volt róla a szó és nagyon ajánlották metszőszereknek. De sok panasz merült fel ellene, nevezetesen az, hogy nehéz feldolgozni, miért is mostanság nem igen képezi emlegetés
